Csütörtökön már tétmérkőzést játszik a Paksi FC: a Bognár György edzette csapat a kolozsvári CFR ellen lép pályára az Európa-liga-selejtező első fordulójának első mérkőzésén. Az összecsapás 19 órakor kezdődik Pakson, a telt ház biztosra vehető.
„Nem kérdés, jó csapat ellen kell bizonyítanunk csütörtökön, nehéz meccsre számítok – mondta lapunknak Papp Kristóf, a Paksi FC 32 éves középpályása. – A kolozsváriak mögött már van egy tétmeccs is, hiszen múlt héten Szuperkupa-mérkőzést játszottak, kikaptak az FCSB-től kettő egyre. Részletes elemzésbe még nem mentünk bele, de azt tudjuk, hogy a támadósoruk gyors és veszélyes, így észnél kell lennünk. Ami minket illet: a felkészülés során eddig minden rendben ment, de érezhető volt az edzőmeccseken, hogy még nem vagyunk készen, olykor akadozik, döcög a játék. A motivációnkkal, a hozzáállásunkkal biztosan nem lesz probléma, meglátjuk, mire lehet elég.”
A paksiak összesen hat felkészülési összecsapást játszottak a nyáron, mégpedig a Budaörs (6–0), a Kalocsa (15–1), a Szeged-Csanád Grosics Akadémia (6–1), az FC Csíkszereda (0–2), az FC Sabah (3–3) és az NK Varazdin (0–4) ellen. Ami a keretet illeti, eddig úgy tűnik, gyengült a csapat, hiszen a kulcsemberek közül távozott Mezei Szabolcs (Topolyai SC), Ötvös Bence (Ferencváros) és Szappanos Péter (a kapus visszatért kölcsönadásából az Al-Fatehhez), s búcsút intett Könyves Norbert és Varga Roland is. Eddig érkezett Pető Milán (Fehérvár FC) és Zeke Márió (Kecskeméti TE), és aláírt Szalai József is, a csatár azonban kölcsönben maradt Mezőkövesden. Kölcsönből visszatért például a kapus Simon Barnabás és a csatár Szendrei Ákos.
„Az alapemberek közül hárman is távoztak, ezt nem csak a miénk, hanem más, erősebb csapat is megérezné. Szappanos Péter a kapuban meghatározó szerepet játszott abban, hogy eredményesek legyünk, de a védelemben Ötvös Bence, a középpályán pedig Mezei Szabolcs búcsúja is fájó. Ráadásul Osváth Attila súlyosabbnak tűnő sérülést szenvedett, lehet, hogy sportsérve van, amit műteni kell, válogatott játékosunk hosszabb időre eshet ki a sorból. A támadó Pető Milán és bal oldali szélső középpályás Zeke Márió hosszabb távon biztosan a segítségünkre lehet. A változásokat látva a szakmai stábnak biztosan lépnie kell, lehet, kissé át kell szerveznie a csapatot, hogy eredményesek maradhassunk, de biztos vagyok benne, hogy Bognár György és a stáb megtalálja a megfelelő receptet, akár már csütörtökön. Fontos, hogy a rutinos játékosok, például Böde Dániel vagy Szabó János maradtak, ők is »összetartják az öltözőt«, és akadnak ügyes fiatalok, akik szintet léphetnek, például Horváth Kevin.”
Papp Kristóf remek idényt tudhat maga mögött, a rutinos középpályás kulcsszerepet játszott csapata sikereinek (Mol Magyar Kupa-aranyérem, bajnoki bronzérem) elérésében. Összesen negyvenegy tétmérkőzésen futballozott, szerzett hat gólt, adott tizenegy gólpasszt, összesen 3321 percet töltött a pályán.
„Éreztem, hogy sokat játszottam, jól is éreztem magam a pályán, örülök, ha segíthettem, és nem lehet más célom, mint hasonló idényt mutatni. Persze, nem lehet elvárás a csapattal szemben, hogy olyan sikereket érjen el, mint az utóbbi időben, de valamennyien azért dolgozunk, hogy mégis így legyen.”
Papp Kristófról a minap Bognár György azt nyilatkozta az Eldoblak edzésre című műsorban, hogy „válogatott szinten is kiválóan teljesítene”.
„Hallottam a nyilatkozatot, természetesen jólesik az ember lelkének, ha ezt mondja róla a vezetőedzője. Bizalmat és hitet ad a folytatásra! Minden futballista vágya, hogy válogatott legyen, de nem akarom görcsösen. Tisztában vagyok vele, hogy nem vagyok már fiatal, Marco Rossi szövetségi kapitány pedig tudja, mit csinál, de meglátjuk, mit hoz a jövő. Az biztos, hogy ugyanolyan motivált vagyok, mint régen!”
A CFR elleni visszavágót jövő hét csütörtökön rendezik meg Kolozsváron, magyar idő szerint 19.30 órai kezdettel.
EURÓPA-LIGA
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
19.00: Paksi FC (magyar)–CFR (romániai) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
A Pakson kívül a Ferencváros, az ETO FC Győr és a Puskás Akadémia szerepel a nemzetközi porondon. A Fradi a Bajnokok Ligája-selejtező második körében csatlakozik a küzdelmekhez, ellenfele az örmény Noa és a montenegrói Buducsnoszt párharcának győztese lesz, a meccseket július 22-én vagy 23-án, a visszavágókat 29-én vagy 30-án rendezik meg. Az ETO FC Győr a San Marinó-i Tre Fiori és az örmény Pjunik párharcának győztesével, míg a Puskás Akadémia a ciprusi Arisz ellen játszik a Konferencialiga második selejtezőkörében, az összecsapásokat július 24-én és 31-én játsszák le. A felcsútiak először idegenben lépnek pályára. A határon túli csapatok közül a DAC szerepelhetett volna a nemzetközi porondon, de a többklubos tulajdonlásra vonatkozó szabályok alapján az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) úgy döntött, hogy az ETO FC Győr indulhat a Konferencialigában, a dunaszerdahelyi klub nem. |