„Fáradt vagyok ehhez, ember…” – Mourinho alvást színlelt a Rangerstől elszenvedett El-vereség után

T. Z.T. Z.
2025.03.07. 09:59
A José Mourinho vezette Fenerbahce csütörtökön nagyon gyenge játékkal 3–1-es vereséget szenvedett odahaza a Glasgow Rangerstől a labdarúgó Európa-liga nyolcaddöntőjének első összecsapásán, amivel nehéz helyzetbe került a visszavágó előtt. A meccs után a török csapat vezetőedzője megint kitett magáért: az egyik újságíró kérdése hallatán inkább alvást szimulált a sajtószobában, majd be is szólt az őt kritizáló médiamunkásnak.

A mérkőzést követően az egyik török újságíró kérdezett José Mourinhótól, és elsősorban a változtatások és a cserék miatt vonta kérdőre. A portugál tréner azonban úgy tett, mintha elaludna a székben, majd miközben angolra fordították neki a kérdést, félbeszakította a tolmácsot: „Ó, ez most túl sok volt a fejemnek. Fáradt vagyok ehhez, ember…” – mondta meglehetősen lekezelő stílusban a világhírű szakember. 

A jelenet 4:15-től tekinthető meg:

Mourinho egyébként a sajtótájékoztató második felében elismerte, hogy csapata nagyon gyengén teljesített a Rangers ellen: „A pálya minden részében nagyon rosszak voltunk. Nem tartom korrektnek, ha azt mondjuk, hogy védekezésben voltunk nagyon gyengék, mert valójában mindenhol nagyon rosszul teljesítettünk. Talán nevetni fog, de számomra ez jó eredmény, mert ahogyan játszottunk, az alapján még nagyobb is lehetett volna a különbség a végén.”

A Fenerbahce mestere egyébként nehéz napokon van túl, hiszen – mint arról hírt adtunk – a Galatasaray elleni, gól nélküli döntetlennel végződő rangadó után élesen kritizálta a török játékvezetést, mire a Galata szurkolói rasszizmussal vádolták meg őt. Mourinhót több korábbi játékosa is gyorsan védelmébe vette (például Dider Drogba és Michael Essien), ám később négy meccsre eltiltották és pénzbírsággal is sújtották. A portugál válaszul 42 ezer fontra perelte be a Galatasarayt erkölcsi károsodás vádjával. 

 

Legfrissebb hírek

José Mourinho második eljövetele elég lesz a Barca trónfosztásához?

Spanyol labdarúgás
19 órája

A kocka el van vetve, José! – Farkas Norbert publicisztikája

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 0:19

Újabb sztárjátékos Isztambulban: Romelu Lukaku érkezését bejelentette a Fenerbahce

Minden más foci
2026.08.12. 19:01

Mourinho szerint a gyengeség jele, ha valaki alkotói szabadságot vesz ki

Spanyol labdarúgás
2026.08.10. 16:02

Pikáns portugál recept védekezéssel, gyors átmenetekkel – fókuszban a Real Madrid játéka Mourinhóval

Spanyol labdarúgás
2026.08.09. 11:02

José Mourinho: Látszik, hogy az FTC magas intenzitással játszik

Minden más foci
2026.08.09. 08:12

Fradi–Real 1–2, és mindenki örül neki; Mindig legyen sprintfutam!

E-újság
2026.08.08. 23:35

Régi-új edző, régi-új szabályok – José Mourinho a Real Madridnál

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 13:34