Ekl: tisztelni kell a Ferencvárost – ez volt a tavalyi tanulság a Shamrock Roversnek

P. V.P. V.
2023.07.26. 18:58
null
Stephen Bradley szerint mindenre fel kell készülniük a Ferencváros ellen (Fotó: fradi.hu)
A Ferencváros után a Shamrock Rovers is megtartotta a csütörtöki Európa-konferencialiga-selejtező előtti sajtótájékoztatóját, amelyen Stephen Bradley vezetőedző válaszolt az újságírók kérdéseire. 

„A múlt évben megtanultuk, jobban kell tisztelni a Ferencvárost, hiszen kiválóak a támadó kvalitásai. Nem léphetünk ugyanabba a folyóba, amelybe tavaly. Több a tapasztalatunk nemzetközi szinten, hiszen szerepeltünk az Ekl csoportkörében, illetve nagyon jó játékosokkal bővült a keretünk – közülük azonban sajnos néhányan most hiányoznak. Azt gondolom, minőségben maximálisan tudtunk fejlődni a pályán és azon kívül is” – mondta Stephen Bradley, a Shamrock Rovers vezetőedzője.

Azzal kapcsolatban, hogy előnyt jelenthet-e nekik, hogy a Ferencvárost sokként érte a Bajnokok Ligájából való kiesés, ezt felelte:

„Mindenre fel kell készülnünk. Nyilván lehet, hogy megrázta őket, de ez egyben extra motivációt jelenthet a magyarok számára, ezért még nagyobb erőbedobással játszanak majd ellenünk.”

A párharc győztesére a máltai Hamrun Spartans és a grúz Dinamo Tbiliszi párharcának továbbjutója vár a selejtező 3. fordulójában.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS

Csütörtök, 19.00:Ferencvárosi TC–Shamrock Rovers (ír) (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

A Fradi jobban épít a magyar játékosokra, mint a Milan az olaszokra

Európa-liga
16 órája

Makacs sérülése a múlté, játékba lendült Habib Maiga

Labdarúgó NB I
22 órája

Jön a Milan–Ferencváros meccs! Ötven év után nyerhetne ismét magyar csapat a San Siróban

Európa-liga
2026.11.02. 17:50

Galéria: gólt sem szerzett a Paks a Groupama Arénában

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 21:15

Osztrák hokiliga: öt góllal kikapott a Volán, ráadásban nyert az FTC

Jégkorong
2026.11.01. 19:54

Yusuf és Zachariassen gólja döntött, az FTC a Paks legyőzésével hangolt a Milan elleni El-csatára

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 17:53

A Paks kapusa felkészült arra is, hogy „megsorozzák” a ferencvárosiak

Labdarúgó NB I
2026.11.01. 09:29

Csalódott ferencvárosiak, boldog győriek a szuperrangadó végén

Kézilabda
2026.10.31. 18:32