Roma: a hívek megrohamozták a klubikont a budapesti döntő miatt

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2023.05.23. 16:45
null
Daniele de Rossit megrohamozták a Roma-szurkolók, de ő sem tudott jegyet szerezni nekik (Fotó: Getty Images)
Minden fronton próbálnak jegyet szerezni a május 31-én a budapesti Puskás Arénában rendezendő, Sevilla elleni Európa-liga-döntőre az olasz AS Roma szurkolói, akik még a klub ikonjától, a csapatnál 18 évet eltöltő Daniele de Rossitól is megpróbáltak belépőhöz jutni, de a középpályás néhány napnyi próbálkozás után megelégelte a számtalan próbálkozást, és Instagram-történetében jelezte, hogy nem tud jegyet szerezni – szúrta ki a Corriere dello Sport.

 

Daniele de Rossi Instagram-története
Daniele de Rossi Instagram-története

„Jó reggelt mindenkinek,
Nem, nincs jegyem a budapesti döntőre. Nem tudom megoldani, nem tudok venni, nincsenek kapcsolataim és nem hívom fel a játékosokat, mert feltételezem, hogy naponta ezer üzenetet kapnak. A Roma Vito Scalán (a klub egyik alkalmazottja) keresztül meghívott, de nagy sajnálattal vissza kellett utasítanom” –
fakadt ki az AS Romában 18 évet töltő középpályás, aki zárójelben frappáns módon odaszúrt néhány szurkolónak.

„Aki már megvette a repülőjegyét és lefoglalta a szállását, de nincs jegye a meccsre, az tegyen egy kellemes kört Budapesten a turistabuszokkal, de ne engem hibáztasson” – szúrt oda Daniele de Rossi.

A Gazzetta dello Sport pedig arról számolt be, hogy a szurkolók megrohamozták a klub honlapját, hogy minél hamarabb hozzájussanak a 20 000 jegy egyikéhez, de ott számos kellemetlenséget tapasztaltak, valamint a repülőjegyek árai is egyre jobban emelkednek.

A Roma a bérletesek számára kedd reggel 9-kor kezdte meg első körben 10 000 jegy árusítását, miközben a jegypénztáraknál a hírek szerint 20 000 ember állt sorba.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
MÁJUS 31., SZERDA
21.00, Budapest, Puskás Aréna:
Roma (olasz)–Sevilla (spanyol)

Legfrissebb hírek

Berke Balázs Európa-liga-selejtezőt vezet

Európa-liga
4 órája

Európa-liga: a veterán kapus több mint egy évet kihagyott, most kivédett egy tizenegyest, majd továbbrúgta csapatát

Európa-liga
2025.07.31. 23:28

Nehéz örökség: tizenkilenc évesen visszavonult Francesco Totti fia

Olasz labdarúgás
2025.07.28. 16:24

Felkészülés: nem bírt harmadosztályú ellenfelével a Tottenham, kikapott a Bilbao

Minden más foci
2025.07.26. 23:27

El-selejtező: jókora verést kapott odahaza a Besiktas a Sahtartól, Szófiában botlott a Braga

Európa-liga
2025.07.24. 22:36

Három magyar játékvezető is meccset kapott a Konferencialigában

Európa-konferencialiga
2025.07.19. 13:33

A három magyart foglalkoztató Melsungennel is összecsap a Ferencváros az Európa-ligában

Kézilabda
2025.07.18. 11:40

Bognár György: A jobbik csapat jutott tovább. A tanulság? Be kell rúgni a tizenegyest!

Európa-liga
2025.07.17. 22:34
Ezek is érdekelhetik