Ekl: akár 2017-et is megidézhetné az NK Osijek

2021.07.28. 22:26
null
Nenad Bjelica szerint a Pogon Szczecin minőségi ellenfél (Fotó: nk-osijek.hr)
A horvát NK Osijek labdarúgó-együttesénél hatalmas az elszántság, hogy ismét ismét nagy dobást hajtsanak végre az európai kupaporondon: ennek első állomásaként az előző idény lengyel harmadik helyezettjét, a Pogon Szczecint kellene kiejteni Eszéken az Ekl-selejtezőjében az idegenbeli 0–0-s eredmény után.

 

Az eszékiek legutóbb 2017-ben produkáltak emlékezeteset a kontinens nemzetközi színterén, hiszen akkor többek mellett a Luzern, majd a PSV legénységét is kiejtették Zoran Zekic vezérletével. Ezúttal azonban már Nenad Bjelica ül az eszékiek kispadján, akinek bevallva-bevallatlanul a célja: játékosként első profi klubjánál immár szakvezetőként is letenné névjegyét Európában. S persze a pályán, mindezt Kleinheisler László segítségével...

„A fárasztó – spliti – utazások után immár két minőségi edzéssel a hátunk mögött már remekül érezzük magunkat – fogalmazott még a szerda esti tréning előtt a 49 esztendős Nenad Bjelica. – Filip Krovinoviccsal történt összecsapása után Michael Zaper küzd sérüléssel, akinek kivételével mindenki hadra fogható. Tény, hogy a Hajduk elleni bajnoki sikerünk nagy önbizalmat adott nekünk, s erre szükségünk is lesz a kiváló Pogon ellen. A lengyelek víziója világos a játékról, s ezt csak kiváló mentális és fizikális felkészültséggel lehetséges leküzdeni."

Minőségi ellenfél, hosszú ideje azonos stílussal, egyben trénerrel, ez a szczecini Pogon – véli az eszéki szakvezető.

„Támadó középpályásaik gyakran változtatják pozíciójukat, ezt azonban a lengyelországi meccsünkön jól kontrolláltuk, még ha volt 2-3 tiszta lehetőségük is. Az eszéki mérkőzésen védekezésben ugyanúgy meg kell oldanunk ellenfelünk semlegesítését, támadásban ugyanakkor jóval hatásosabbnak kell lennünk, mint voltunk Szczecinben. Az biztos, hogy a győzelemre játszunk, ahogy tesszük ezt mindig, legyen az ellenfél akár a Sibenik, akár a Hajduk, vagy most éppen a Pogon. Az egyetlen lényeg, hogy 90, vagy akár 120 perc alatt eggyel több gólt kell szereznünk ellenfelünknél és ezért mindent meg is teszünk. Csapatunknak győztes szellemisége van, ezt bizonyította Splitben is, ahol a 65. perctől is tudott reagálni arra, hogy ellenfele megszerzi a vezetést. Hitt önmagában és tudásában, s ehhez valamennyi játékosunk hozzátette a magáét. Azt hiszem, ez mindent elárul az együttes mentális erejéről."

EURÓPA-KONFERENCIALIGA, SELEJTEZŐ
2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ

21.00:
NK Osijek (horvát)–Pogon Szczecin (lengyel) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Szalai Attila: Ha újra dönthetnék, ismét a Bundesligába szerződnék

Magyar válogatott
2026.03.18. 19:09

Videó: ritkán látható öngóllal kerültek hátrányba Szalai Attiláék

Minden más foci
2026.03.16. 21:46

Nem bírt egymással az Eszék és a Gorica

Minden más foci
2026.03.14. 17:04

A cseh és a lengyel ligára is érdemes figyelnie Marco Rossinak

Légiósok
2026.03.13. 07:05

Elmozdult a kieső helyről a horvát bajnokságban az Eszék

Minden más foci
2026.02.28. 19:48

A zágrábi vasutasoktól is kikapott az Eszék

Minden más foci
2026.02.21. 21:32

Végh Alexandra az Eszék új elnöke – hivatalos

Minden más foci
2026.02.16. 14:36

Gólt szerzett, de kikapott Varasdon az Eszék

Minden más foci
2026.02.08. 17:03
Ezek is érdekelhetik