El: „Az egész futballvilágot érte támadás” – óvott a Honvéd

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.02. 14:54
A Budapest Honvéd labdarúgócsapata benyújtotta óvását az UEFA felé az Universitatea Craiova elleni Európa-liga-selejtező visszavágóján a hosszabbítás utolsó percében történt botrányos események miatt – közölte honlapján a kispesti klub. Alább a közleményt tartalmi változtatás nélkül közöljük.

„Klubunk vezetősége határozottan tiltakozik a csütörtöki mérkőzésen történtek ellen. A 120. percben a román szurkolótábor soraiból bedobtak egy hanggránátot, amely közvetlenül Hunter játékvezető mellett robbant fel. A támadást követően 30 percig állt a játék, a közjáték után pedig a bíró jelezte, nem tudja folytatni a meccset. A kényszerszünet alatt egyeztetett az UEFA delegátusa, a játékvezetők, a klubok képviselői és a rendőrség, amely során a rendőrség példátlan módon azt közölte: amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, akkor nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát – az UEFA-delegátus pedig végül a bírócsere és a folytatás mellett döntött.„Klubunk vezetősége határozottan tiltakozik a csütörtöki mérkőzésen történtek ellen. A 120. percben a román szurkolótábor soraiból bedobtak egy hanggránátot, amely közvetlenül Hunter játékvezető mellett robbant fel. A támadást követően 30 percig állt a játék, a közjáték után pedig a bíró jelezte, nem tudja folytatni a meccset. A kényszerszünet alatt egyeztetett az UEFA delegátusa, a játékvezetők, a klubok képviselői és a rendőrség, amely során a rendőrség példátlan módon azt közölte: amennyiben félbeszakítják a mérkőzést, akkor nem tudják garantálni a jelenlévők biztonságát – az UEFA-delegátus pedig végül a bírócsere és a folytatás mellett döntött.

Véleményünk szerint azonban félbe kellett volna szakítani a találkozót, hiszen a helyi klub, a rendezők és a rendőrök képtelenek voltak garantálni a játékosok és a bírók biztonságát. A mérkőzés során a román csapat szurkolói folyamatosan különböző tárgyakkal (öngyújtó, érmék, csavarok) dobáltak a játékosokat, köpködték a melegítő cserejátékosainkat, így labdarúgóinknak folyamatos félelemben kellett futballozniuk.

A történtek után szabályellenes volt, hogy folytatódott a mérkőzés, ami ellentétes az UEFA rendelkezéseivel. A stadionban súlyos rendezési hiányosságokkal szembesültünk, továbbá a román drukkerek Trianonra utaló molinókat is feszítettek ki, amely sértő és megalázó számunkra. A Budapest Honvéd a fentiek okán megóvja a meccset, minden lehetséges fórumon (UEFA, MLSZ) tiltakozunk a történtek miatt, s bízunk benne, hogy az UEFA döntése bizonyítja, a szervezet valóban komolyan gondolja az erőszakos cselekmények és a szélsőségek ellen határozott fellépést.

Craiovában nemcsak a Honvédot, vagy a magyar labdarúgást, hanem az egész futballvilágot érte támadás, félelemben ugyanis nem lehet szurkolni és játszani sem. Ráadásul a román drukkerek a találkozó előtti éjszaka megtámadták a magyar szurkolókat, csapatunk szállodájánál pedig az éjszaka folyamán hanggránátokat robbantottak. Örömteli, hogy más magyar klubok is felajánlották a segítségüket, a magyar futballtársadalom egységes ebben az ügyben, s bízunk benne, hogy korrekt döntés születik, amely szinkronban van a futballszerető világ szlogenjével: „A gyűlölet nem pálya!”

Az ügyről bővebben IDE KATTINTVA olvashatnak.

Legfrissebb hírek

Az Újpest és a Honvéd is negyeddöntős a női labdarúgó Magyar Kupában

Labdarúgó NB I
4 órája

A Honvéd ráült az eredményre, és ez megbosszulta magát a Tiszakécske ellen

Labdarúgó NB II
5 órája

Tóth Alex: A nyolcba kerülés is lehet a cél

Európa-liga
2025.10.03. 13:49

A Genk edzője: Felhívtam a srácok figyelmét Varga Barnabásra

Európa-liga
2025.10.03. 08:27

„Hiába dominált a Genk..." – a belga sportsajtó szerint nem megérdemelt a Fradi sikere

Európa-liga
2025.10.03. 07:22

Robbie Keane: A gólunk után fantasztikusan futballoztunk

Európa-liga
2025.10.02. 23:55

Varga Barnabás fejesével Belgiumban aratta első El-alapszakasz-győzelmét a Ferencváros

Európa-liga
2025.10.02. 22:57

El: otthon kapott ki a Lille-től a Roma, simán megverte a Malmőt a Plzen

Európa-liga
2025.10.02. 20:43
Ezek is érdekelhetik