El: A szurkolóknak meg kell érteniük, nem vagyunk Barcelona – Rebrov

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.08.29. 22:41
Miután a Ferencváros labdarúgócsapata 4–2-re győzött az Európa-liga playoffkörében a litván Suduva elleni visszavágón, és ezzel főtáblára jutott, Szerhij Rebrov, a Fradi vezetőedzője azzal kezdte a mérkőzés utáni értékelését, hogy köszönetet mondott a szurkolóknak.
A Fradi bejutott az Európa-liga csoportkörébe – GALÉRIÁHOZ KATT A KÉPRE! (Fotó: Szabó Miklós)
A Fradi bejutott az Európa-liga csoportkörébe – GALÉRIÁHOZ KATT A KÉPRE! (Fotó: Szabó Miklós)

A MECCS ÖSSZEFOGLALÓJA ITT!

„Először is gratulálok a szurkolóknak, akik tizenöt évet vártak erre az eredményre, nagyom sokat jelentett a támogatásuk. Nagyon mozgalmas meccs volt, talán hirtelen a gólszerzőinket sem tudnám felsorolni” – kezdte értékelését Szerhij Rebrov.

„Ha valaki csak az eredmény látja, talán nem is gondolná, milyen nehéz mérkőzés volt. Nagyon erős csapat volt az ellenfelünk, abszolút megérdemelten volt itt az európai porondon.” Viccesen hozzátette, hogy ugyan sok helyzetet kihagytak, de a további gólokat a csoportkörre tartogatják.

A csoportkör kapcsán arról is szót ejtett Rebrov, hogy az a szint már teljesen más tempót kíván meg, erre kell majd felkészülniük a folytatásban. Majd kérdésünkre arra is kitért, miben fejlődött a legtöbbet a csapat, amióta átvette az irányítását, és mennyire érezte a nyomást tanítványain a mérkőzés alatt.

„Egy csapat vagyunk, senki sem kezeli magát sztárként, ebben fejlődtünk a legtöbbet. Nem tudom, hogy én előttem milyen volt a csapat, de az elmúlt időszakban ebben léptünk előre. Mindig nagy felelősség egy ekkora szurkolótáborral rendelkező klubnál dolgozni. Az ellenfél egy nullás vezetésénél nagyon idegesek voltunk. Amikor hátrafelé játszunk, és füttyszót hallunk a lelátóról, akkor a szurkolóknak meg kell érteniük, hogy nem a Barcelona vagyunk, és nem színházi futballra törekszünk” – szögezte le Rebrov.

Rebrov szerint az elmúlt egy évben abban léptek előre, hogy egységes csapattá váltak (Fotó: Szabó Miklós)
Rebrov szerint az elmúlt egy évben abban léptek előre, hogy egységes csapattá váltak (Fotó: Szabó Miklós)

„Nem úgy kezdődött a találkozó, ahogy vártuk, mert nem támadott le minket a Fradi olyan agresszíven, ahogy arra számítottunk. Így pedig a meccs elején több lehetőségünk is volt, amelyeket azonban nem sikerült gólra váltanunk. Jó meccset játszottunk, megvoltak a helyzeteink, de a Ferencváros jobb csapat, és ezt be is bizonyította a mérkőzésen, gratulálok a megérdemelt továbbjutásához” – összegzett a Suduva vezetőedzője, Vlagyimir Cseburin.

Hozzátette, olyan időszakban kaptak gólokat, amikor már lankad a figyelem – mindkét félidőnek a hajrájában –, és a két tizenegyest soknak tartja.

EURÓPA-LIGA-SELEJTEZŐ
4. FORDULÓ (PLAYOFFKÖR),VISSZAVÁGÓ
Bajnoki ág
Ferencváros–Suduva (litván) 4–2
(Varga R. 36. – 11-esből, Boli 45+1., Nguen 67., Szihnyevics 96. – 11-esből, ill. Verbickas 11., Topcagic 64.)
Budapest, Groupama Aréna, 18 564 néző. Vezette:Guida (olasz)

Legfrissebb hírek

Női kézilabda Bajnokok Ligája: Podravka–Ferencváros

Labdarúgó NB I
57 perce

Az FTC lassan a régió éllovasa lesz – Szöllősi György jegyzete

Európa-liga
17 órája

A MÁV-csoport vezérigazgatója szerint az osztrák magánvasút munkatársa hátrahagyta a FTC-szurkolók vonatát

Európa-liga
Tegnap, 14:15

A Salzburg legyőzése után 93 százalék az esély a Ferencváros El-továbbjutására

Európa-liga
Tegnap, 14:12

„Szomorú, hogy ilyen megtörténhet, de ez csak feltüzelte a csapatot” – Ötvös Bence az FTC-szurkolókról

Európa-liga
Tegnap, 14:08

„Jobb lett volna átengedni azt a vonatot!” – Orbán Viktor is reagált az FTC győzelmére

Európa-liga
Tegnap, 12:04

„Ezen alaposan el kell gondolkodnunk” – beszólt csatárainak a Roma edzője az újabb El-kudarc után

Európa-liga
Tegnap, 11:37

„Nem tagadtuk meg a belépést” – hárít az osztrák belügy a Fradi-szurkolók ügyében

Európa-liga
Tegnap, 10:50
Ezek is érdekelhetik