Európa-liga: a Sport Tv szerezte meg a közvetítési jogokat

2018.08.30. 10:24
null
A Sport Tv-n lesznek El-meccsek az új szezonban
A Sport Tv a hivatalos honlapján jelentette be, hogy a 2018–2019-es szezontól kezdve megszerezte az Európa-liga-mérkőzések közvetítési jogát. Ráadásul a csatornáé lesz az első választás joga Magyarországon, így minden bizonnyal a Mol Vidi FC mérkőzései is a Sport Tv-n lesznek láthatóak.

A Sport Tv által most megszerzett csomag a korábbi években az RTL II-é volt, míg a további mérkőzéseket a Digi Sport közvetítette – ennek a sorsáról azonban még nem volt hivatalos bejelentés.

Az Európa-liga-csoportkör sorsolását augusztus 31-én, pénteken 13 órától rendezik meg Monacóban, ezt a Sport1 már élőben közvetíti.

A Bajnokok Ligája negyedik selejtezőkörébenaz AEK Athénnal szemben alulmaradó Mol Vidi FC UEFA-koefficiense 4.250 pont, ami a legalacsonyabb a már biztosan El-főtáblás csapatok közül. Mint arról már beszámoltunk, a Vidi az Arsenalt, a Chelsea-t, az AC Milant vagy akár a Laziót is megkaphatja a pénteki sorsoláson,az viszont biztos, hogy a cseh Jabloneccel nem kerül azonos csoportba.

Tizenkét négyes csoportban küzdenek majd a csapatok, oda-vissza vágós körmérkőzések után az első kettő jut tovább a következő körbe. Hozzájuk csatlakozik a nyolc BL-csoport összes harmadik helyezettje, így alakul ki a kieséses szakasz 32 csapatos mezőnye.

A döntő május 29-én Bakiban lesz.

Már biztos főtáblás csapatok (27):Arsenal (angol), Chelsea (angol), Bayer Leverkusen (német), Dinamo Kijev (ukrán), Red Bull Salzburg (osztrák), Villarreal (spanyol), Anderlecht (belga), Lazio (olasz), Sporting CP (portugál), Dinamo Zagreb (horvát), Olympique Marseille (francia), PAOK (görög), AC Milan (olasz), Fenerbahce (török), FK Krasznodar (orosz), Real Betis (spanyol), BATE Boriszov (fehérorosz), Eintracht Frankfurt (német), Szpartak Moszkva (orosz), Standard Liege (belga), FC Zürich (svájci), Rennes (francia), Vorszkla Poltava (ukrán), Slavia Praha (cseh), Akhisarspor (török), Baumit Jablonec (cseh),MOL VIDI FC (magyar)

Még 21 csapat érkezik az El-selejtezőből.

Legfrissebb hírek

Nagyobb erők – Ballai Attila publicisztikája

Európa-liga
18 órája

Csodák nélkül, de magyarokkal – Deák Zsigmond publicisztikája

Bajnokok Ligája
2026.03.20. 23:15

Orosz Pál elárulta, a Ferencváros megtérítteti a vétkes szurkolókkal az okozott kárt

Európa-liga
2026.03.20. 16:45

A Braga elleni párharc volt a plafon a Fradinak

Európa-liga
2026.03.20. 07:33

Varga Barnabásékra és az FTC-t búcsúztató Bragára is spanyol csapat vár – így néz ki a folytatás az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:58

Kétgólos hátrányból egyenlített a Roma, de a Bologna hosszabbítás után kiejtette a „farkasokat” az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 23:45

A Midtjylland elvérzett a tizenegyespárbajban, a Forest jutott be a legjobb nyolc közé az El-ben

Európa-liga
2026.03.19. 21:43

Alaposan megbüntette az UEFA a Ferencvárost

Európa-liga
2026.03.19. 17:16
Ezek is érdekelhetik