Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete
Bátor játékkal győzött a Ferencváros labdarúgócsapata 2–0-ra a Milan ellen az Európa-liga alapszakaszának negyedik fordulójában. Bravúr a javából, ráadásul a San Siro Stadionban! Első pillanatban meglepetésnek tűnhet az eredmény, ám ha valaki látta a mérkőzést, tanúsíthatja, szó sincs ilyesmiről. Lehet okoskodni, hogy ez a Milan nyomokban sem emlékeztet a nagy elődökre, lehet érvelni, hogy a Serie A fontosabb a rossonerinek, hogy odaérjen a Bajnokok Ligája-indulást érő helyek valamelyikére, de ne tegyük: minden együttes úgy játszik, ahogyan hagyják. Márpedig a Fradi ennyire (nem) hagyta ellenfelét.
Borbély Balázs – aki nem tagadja, a nagy ellenfelek elleni találkozókat ünnepnapként fogja fel – kieszelt taktikáját futballistái megvalósították, a ferencvárosi szakvezető némiképpen meglepte kollégáját, Ruben Amorimot, hogy a kezdőcsapatba jelölte a 30 éves, ötvenszeres szlovák válogatott Matús Berót, aki kiválóan teljesített. Olyannyira jó volt a Ferencváros, hogy a saját térfelén labdát csak az első fél órát követően vesztett, némiképpen Alphadjo Cisse lövésénél kellett aggódni, de a középpályás a lelátóra vágta a labdát… Keseregni csak azon lehetett, hogy Lenny Joseph két lehetőségénél is bátortalan volt.
Hiába jött ki a Milan a második félidőre más játékfelfogásban, a Ferencváros – jó ezt leírni – lefutballozta ellenfelét. Joseph végre megjött! Hiába állt be a 2018-as aranylabdás Luka Modric, nem tudott változtatni a játék képén, amire csak az borított baljós árnyékot, hogy a Bamidele Yusufot könyöklésért kiállították. De ezen az estén még az árnyék is rózsaszínben tetszett.
A Ferencváros a Celtic idegenbeli 3–1-es legyőzését követően legalább akkora tettet hajtott végre a Milan 2–0-s elintézésével. Ha a múltban keresünk hasonló bravúrt, talán az 1975-ös KEK-döntő felé vezető úton a Liverpool elleni idegenbeli 1–1-et citálhatnám Máté János góljával 1974 őszéről (amelyet az Üllői úti 0–0 váltott továbbjutásra), vagy amikor Branikovits László góljával nyertek 1:0-ra az Anfieldben 1968-ban. A Fradi abban az évben pedig VVK-finálét játszott.
De nem kell a múltban kutakodni, elég az elmúlt 12 kupamérkőzést említeni vereség nélkül (!), ezen belül az Euroliga alapszakaszában a négy győzelmet.
Van mit ünnepelni.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!












