El, BL: hat szezon alatt megvan a 19. magyar piros lap

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.08.25. 07:37
Az Európa-liga playoffköre előtt hosszabb összeállításban foglalkoztunk azzal, hogy a mostanival együtt hat szezon alatt 18 piros lapot kaptak a nemzetközi kupameccseken a magyar csapatok játékosai – Juhász Roland csütörtöki kiállításával megvan a 19. A tizenkilencből két esetet leszámítva a kiállítást kupabúcsú követte. Hiába írtuk már múlt heti cikkünk főcímében is: „Csak piros lapot ne – ezt a sorozatot ne folytassa a Videoton!"   

Idén a nemzetközi kupában a ferencvárosi Julian Koch kapott először piros lapot a magyar csapatokból a dán Midtjylland elleni párharc első meccsén, az első félidő hosszabbításában, miután a tizenhatoson belül, gólhelyzetben kitörő játékossal szemben szabálytalankodott. A dánok ezután 0–2-ről fordítottak, és győztek 4–2-re, majd tovább is jutottak.Idén a nemzetközi kupában a ferencvárosi Julian Koch kapott először piros lapot a magyar csapatokból a dán Midtjylland elleni párharc első meccsén, az első félidő hosszabbításában, miután a tizenhatoson belül, gólhelyzetben kitörő játékossal szemben szabálytalankodott. A dánok ezután 0–2-ről fordítottak, és győztek 4–2-re, majd tovább is jutottak.

Ezt követte a Bordeux elleni kupapárharc visszavágóján a Videotonból Varga József kiállítása, aki tíz percen belül kapott két sárga lapot a második félidőben (a 60. és a 69. percben), a másodikat veszélyes játékért, magas láb miatt. A Vidi szerencséje, hogy ekkor már a Bordeaux is tíz emberrel játszott Youssouf Sabaly 46. percben történt kiállítása miatt, így nem kerültek emberhátrányba a fehérváriak, csak kiegyenlítődött a létszám, Marko Nikolics vezetőedző csapata megőrizte 1–0-s előnyét, és 2–2-es összesítéssel, idegenben szerzett több góllal továbbjutott.

Nem úgy a szerb Partizan ellen, amikor a felcsúti visszavágó 47. percében, 0–3-as állásnál a 2. sárga lapja után Juhász Roland kapott pirosat, a belgrádiak végül 4–0-val jutottak tovább.

A Videotonból három szezon alatt már az ötödik játékost állították ki, míg 2012 óta a hetediket – azóta a magyar csapatok közül, a DVSC-vel holtversenyben a Vidiből állították ki a legtöbb játékost nemzetközi kupameccsen.

A KORÁBBI ÉVEKRŐL, A MAGYAR KUPACSAPATOK JÁTÉKOSAINAK ELMÚLT HAT SZEZONBAN TÖRTÉNT KIÁLLÍTÁSAIRÓL ITT OLVASHAT BŐVEBBEN!

 


 

EURÓPA-LIGA
PLAYOFFKÖR, VISSZAVÁGÓ
Videoton FC (magyar)–Partizan Beograd (szerb) 0–4 (Tawamba 6., S. Soumah 24., U.
Djurdjevics 35., 87.)
Kiállítva:
Juhász R. (47., Videoton)

Továbbjutott: a Partizan Beograd, 4–0-s összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

A Vidi keveset mutatott, a KTE nyerte az NB I-ből kiesett csapatok csatáját

Labdarúgó NB II
2025.08.18. 21:53

Bulgáriában kötött ki a Viditől távozó északmacedón játékos – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.08.15. 17:40

Zalazar duplájával rendezte le a Braga a CFR-t; történelmet írt a finn bajnokcsapat

Európa-liga
2025.08.14. 23:00

Az El-kizárás után közleményt adott ki a Crystal Palace

Angol labdarúgás
2025.08.12. 15:24

A Videoton szerződést bontott északmacedón légiósával

Labdarúgó NB II
2025.08.12. 14:01

Nincs Szófiában a Vidi védője – a menedzser cáfolja a helyi sajtóhíreket

Labdarúgó NB II
2025.08.11. 19:54

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

A Honvéd hibátlan, a Vidi nyeretlen maradt; a KTE megszerezte első pontjait – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.08.10. 20:55
Ezek is érdekelhetik