El: a Videoton megérkezett Máltára, este edzés Paolában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2017.07.03. 14:43
null
A Videoton megérkezett Máltára (Fotók: <a href="http://www.vidi.hu/2017/07/03/megerkezett-a-vidi-maltara.html" target="_blank">vidi.hu</a>)
A párharc első mérkőzésén kétgólos előnyt szerző Videoton labdarúgócsapata megérkezett Máltára, ahol kedden az Európa-liga első selejtezőkörének visszavágóján lép pályára a Balzan vendégeként.

 

A székesfehérvári csapat különgépe 10 órakor indult a Liszt Ferenc Repülőtérről, és 2 óra 15 perc repülés után, 12.15 órakor érkezett meg Vallettába. A játékosok és a stáb innen busszal tette meg a hotelig tartó 15 perces utat.

 

A délutáni programban csendes pihenő szerepel, majd Marko Nikolics vezetőedző 17 órától sajtótájékoztatót, 17.45-től pedig edzést tart a mérkőzés helyszínén, a paolai Hibernians Stadionban.

A Videoton hazai pályán 2–0-s győzelmet aratott a Balzan ellen, a visszavágóra kedden 17.45 órától kerül sor.

EURÓPA-LIGA
1. SELEJTEZŐKÖR, VISSZAVÁGÓK

Július 4. (kedd)
17.45: Balzan (máltai)–Videoton (magyar) (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
Július 6. (csütörtök)
17.30: Jelgava (lett)–Ferencváros (magyar) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
20.30:Vasas (magyar)–Beitar Jeruzsálem (izraeli) (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Gavriel Kanikovszki: Elég erős a keretünk a továbbjutáshoz

Európa-liga
6 órája

Borbély Balázs: Okos, intelligens, érett futball kell Zabrzéban

Európa-liga
18 órája

Dvéri Zsolt ötvenévesen még mindig szerelmes a futballba és a lovakba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 6:40

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
2026.08.11. 22:14

NB II: öt piros lap és Vidi-győzelem Fehérváron; az utolsó percben úszott el a Gyirmót hibátlan mérlege

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:39

Brutális lapjárás, de csak egyetlen gól a Vidi és a Szeged meccsén

Labdarúgó NB II
2026.08.08. 19:26

A legendás Vidi elleni kupadöntő feledhetetlen – a Real Madrid magyarok elleni meccsei

Spanyol labdarúgás
2026.08.08. 15:54

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57