El: Liverpool – 11; Gameiro – 7; Reyes negyedszer nyerhet

2016.05.18. 11:03
null
A Liverpool az elődöntőben örülhetett egy spanyol csapat ellen – vajon a finálé után is megteheti? (Fotó: Action Images)
A Liverpool Sevilla elleni Európa-liga-döntőjével a BBC is kiemelten foglalkozik, és összeszedte a legérdekesebb statisztikákat a párharc előtt – most ezekből válogattunk.

 

• Egyik csapat sem számít kispályásnak a nemzetközi labdarúgásban, a Liverpool 5 BEK/BL-t, 3 UEFA-kupát és 3 európai Szuperkupát nyert meg, a Sevilla pedig négy UEFA-kupát/Európa-ligát és egy Szuperkupát. Ehhez képest kisebb meglepetést jelenthet, hogy eddig egyszer sem találkoztak a felek – igaz, a spanyol klub a legnagyobb sikereit az elmúlt évtizedben aratta.

Jürgen Klopp: Túl sok ezüstöt nyertem már
Kedvenc csapata ellen döntőzik a Liverpool védője

• A Sevillának eddig negatív a mérlege az angol csapatok ellen, két győzelem és két döntetlen mellett három vereség.

• A Liverpool ugyanakkor eddig jobban áll a spanyol klubok elleni meccseken, 14 győzelem és tíz döntetlen mellett tíz vereséget szenvedett el.

• A Pool ebben az El-idényben a saját pályájától távol nem szórja a gólokat: egyszer sem talált be egynél többször idegenben. A szezonbeli 14 El-meccsen hat győzelem, hét döntetlen és egy vereség mutatója.

• A Sevilla csupán egyszer nyert nem otthoni meccsen – ez speciel eggyel több, mint a bajnokságban –, összességében pedig négy győzelmet, két döntetlen és két vereséget ért el az El-ben.

• Ami a gólvágókat illeti, a Liverpoolban Adam Lallana három találata az etalon, a Sevillában Kevin Gameiro viszont kiemelkedő szinten teljesít, ő hétszer volt eredményes.

• Az előzőből azért látszik, hogy a Liverpool nem éppen egyszemélyes csapat, 11 játékos szerzett gólt a „vörösöktől" az El-idényben, ez a legtöbb a jelenlegi kiírásban.

• Jürgen Klopp lehet a hatodik Liverpool-menedzser, aki európai trófeát nyer. Unai Emery eddig 58 El-meccsen ült a kispadon, ez tízzel több, mint bárki más adata.

• A Sevilla csúcsokra és csúcsbeállításokra tör – az „El-specialista" spanyol csapat az UEFA-kupa és az Európa-liga történetében első klubként nyerhet meg három egymást követő kiírást. Nagy európai kupasorozatban a Bayern München BEK-triplája (1974–1976) óta nem volt olyan klub, amely egymás után háromszor tudott volna győzni.

• A Sevilla lehet az első ötszörös győztes, míg José Antonio Reyes az első, aki négyszer diadalmaskodik a második számú európai kupasorozatban. Unai Emery a harmadik trófeájával Giovanni Trapattoni rekordját érné utol – és ő lehetne az első, aki háromszor nyer ugyanazzal a csapattal UEFA-kupát vagy Európa-ligát.

EURÓPA-LIGA, DÖNTŐ
LIVERPOOL (angol)–SEVILLA (spanyol)
Bázel
, St. Jakob-Park, szerda 20.45 (Tv: RTL II, DIGI Sport1). V: Eriksson (svéd)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK AZ UEFA.COM SZERINT
Liverpool:
Mignolet – Clyne, Lovren, K. Touré, Moreno – Lallana, Can, Milner – Firmino, Sturridge, Coutinho
Sevilla: David Soria – Mariano, Rami, Carrico, Escudero – Krychowiak, N'Zonzi – Coke, Banega, Vitolo – Gameiro

Legfrissebb hírek

Radnóti Dániel lubickolt a mély vízben

Európa-liga
9 órája

A cseh szakíró szerint Toon Raemaekers és Mariano Gómez valóságos erőgép

Európa-liga
Tegnap, 12:56

Olvasóink szerint Zachariassen után Mariano Gómez volt a Fradi legjobbja a Plzen ellen

Európa-liga
Tegnap, 11:11

Túl sok labdavesztés a Plzentől – a cseh lapok szerint a Ferencváros letámadása volt a kulcs

Európa-liga
Tegnap, 8:00

Borbély Balázs: Saját butaságainkból csináltunk drámát!

Európa-liga
2026.10.15. 23:45

Második meccsét is megnyerte a Fradi az El alapszakaszában; José Mourinho: A macska elbújik, de kilóg a farka…

E-újság
2026.10.15. 23:39

Értékelje a Ferencváros játékosainak Viktoria Plzen elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.10.15. 22:55

Zachariassen duplájával az FTC legyőzte a Viktoria Plzent, és százszázalékos maradt az El-ben

Európa-liga
2026.10.15. 22:53