El: Nem páholyból várjuk a visszavágót - Elek

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2014.07.24. 09:58
A DVTK idegenbeli 2–0-s sikere után kedvező helyzetből várja a Liteksz Lovecs elleni El-visszavágót, Elek Ákos szerint nem páholyból várják az összecsapást, de ilyen eredmény után muszáj továbbjutniuk.
„Kedvező helyzetben vagyunk, hiszen mégiscsak kétgólos győzelmet értünk el idegenben, de azt semmiképpen sem mondanám, hogy páholyból várjuk a visszavágót – érvelt a DVTK csapatkapitánya, Elek Ákos. – A kettő nullás győzelem talán még kedvezőbb eredmény is, mint amit előzetesen reméltünk, és ha Nyíregyházán is olyan hozzáállással futballozunk, mint tettük Bulgáriában, akkor nem érhet bennünket meglepetés.”

A diósgyőriek huszonhat esztendős középpályása azt is megjegyezte: noha a Liteksz az odavágón többször is nehéz helyzet elé állította a diósgyőri védelmet, a hazai lehetőségek kimaradtak, a szünetet követően pedig már csak távoli lövésekkel veszélyeztetett a legendás Kraszimir Balakov edzette együttes.

„Nem szerencsés, hogy tulajdonképpen a hazai mérkőzéseinket is idegenben kell lejátszani, de ezzel nem tudunk mit kezdeni – folytatta Elek Ákos. – Biztos vagyok abban, hogy csütörtökön sokan elkísérnek bennünket Nyíregyházára, és végig érezzük majd a szurkolók támogatását. Sajnos Barczi Dávidra egy ideig nem számíthatunk, személyében jó játékost vesztettünk el, ráadásul csökkentek a variációs lehetőségeink is. Azt gondolom, a kétgólos hátrányban lévő ellenfél sokat nem trükközhet, támadófutballra kell berendezkednie a minél előbbi gólszerzés érdekében. A Liteksznek van két-három olyan futballistája, akire kiemelt figyelmet kell fordítanunk, de hiszem, hogy megoldjuk a feladatot. Bulgáriában is megleptük a riválist, nem csak a védekezéssel törődtünk, arra készülünk, hogy a visszavágón is ez legyen a helyzet. Nálunk van az előny, kettő nullás idegenbeli győzelem után egyszerűen muszáj továbbjutnunk!”

A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashat a Nemzeti Sport Online-on!
Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16