El: Tévez feltöltődött az eltiltás alatt - a Lyon bánhatja

K. J.K. J.
2014.04.03. 14:33
Csütörtökön újabb lépést tehet a hazai pályán rendezendő döntő felé a Juventus, amely az Európa-liga-negyeddöntő első összecsapásán Lyonban lép fel. Antonio Conte együttesében minden bizonnyal szerepet kap a hétvégi bajnokit (Napoli, 0–2) eltiltása miatt kihagyó Carlos Tévez, aki tizennyolc góllal vezeti a mesterlövészek listáját a Serie A-ban, európai kupameccsen azonban még az elmúlt évtizedben volt legutóbb eredményes.

A harmincesztendős argentin csatár 2009. április 7-én, még a Manchester United labdarúgójaként szerzett gólt európai kupamérkőzésen (a Porto ellen 2–2-re végződő Bajnokok Ligája-találkozón), azóta tart a pechsorozata.

„Nem aggódom különösebben, mert előbb vagy utóbb úgyis betalálok – mondta a napokban Tévez. – Mivel a bajnokságban nem játszhattam a legutóbbi meccsünkön, volt időm feltöltődni, és bízom benne, hogy ennek már Lyonban meglesz az eredménye.”

A Juventus kapcsán érdemes megjegyezni, hogy – 1996–1997 után először – három trófeával zárhatja az idényt: az olasz Szuperkupát már megnyerte, a Serie A-ban valószínűleg trónon marad, s ehhez jöhet még hozzá az El-győzelem, az 1996 novemberében elhódított Interkontinentális Kupa óta az első jelentős nemzetközi trófea.

EURÓPA-LIGA, NEGYEDDÖNTŐ
ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
21.05:
Basel (svájci)–Valencia (spanyol) (Tv: Digi Sport2)
21.05: Porto (portugál)–Sevilla (spanyol) (Tv: Digi Sport1)
21.05: Lyon (francia)–Juventus (olasz) (Tv: Story4)
21.05: AZ Alkmaar (holland)–Benfica (portugál)

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16