Európa-liga: mintegy 550 millió forintot kaszált a Videoton

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.07.23. 18:03
null
A Videoton több mint 550 millió forintot kapott az El pénzdíjából (Fotó: Czerkl Gábor, archív)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyilvánosságra hozta az Európa-liga 2012–2013-as kiírásának pénzdíjait. Az 56 résztvevő klub – köztük a Videoton – között több mint 200 millió eurót osztott szét a szervezet.

A sorozatot megnyerő Chelsea 10.7 millió euróval gazdagodott, a legtöbbet a török Fenerbahce kaszálta, mely kicsivel több mint 11 millió eurót kapott az összdíjazásból. A Videoton összesen 1 870 695 eurót (azaz több mint 550 millió forintot) kapott az UEFA tájékoztatása szerint. Hasonló összeget tehetett zsebre a Rapid Wien, a Hapoel Tel-Aviv, az AEL Limasszol, az AIK és a Helsingborg is.


A csoportkörbe való bejutás már 1.3 millió eurót ért, az ott aratott győzelmek egyenként 200 ezer eurót, a döntetlenek 100 ezer eurót. A további pénzdíjakat a piaci értékek alapján osztották.

Mint ismert, a Videoton két sikerrel (a Baselt és a Sportingot is legyőzte a fehérvári együttes) és négy vereséggel zárt, azaz csoportkörbeli teljesítményével 400 ezer eurót „keresett”. A piaci érték alapján a fehérvári együttes 170 ezer eurót kapott.

Az Európa-liga 2013–2014-es kiírásában is részt vett a Videoton, ám a selejtező első fordulójában búcsúzott a Mladoszt Podgorica ellen.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: lett játékvezetők a Ferencváros Vojvodina elleni visszavágóján

Európa-liga
2026.06.30. 10:53

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11
Ezek is érdekelhetik