Kuyt: A török futball nagy éjszakája volt a csütörtöki

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.26. 12:18
null
David Luiz szerint idegenben az iksz is jó lett volna a Basel ellen (Fotók: Reuters)
Csütörtök este lejátszották az Európa-liga elődöntőjének első mérkőzéseit. A Chelsea az utolsó percben szerzett találatának köszönhetően idegenben 2–1-re nyert a Basel ellen, míg a másik ágon a Fenerbahce szintén egygólos győzelmet aratott a Benfica ellen. Dirk Kuyt, a Fener csatára a török futball nagy éjszakájaként értékelte sikerüket, míg a másik győztes csapat részéről David Luiz, a londoniak játékosa jogtalan tizenegyesről beszélt.

A labdarúgó Európa-liga elődöntőjének első mérkőzésén a Chelsea David Luiz 94. percben, szabadrúgásból szerzett góljának köszönhetően 2–1-re nyert az FC Basel otthonában, nagy lépést téve a fináléba kerülés felé. A londoniak győztes találatát szerző védő szerint azonban ezzel a győzelemmel még messze nem dőlt el a párharc.

„Nehéz győzelem volt. Nagyszerű érzés, hogy én szerezhettem a döntő találatot, de nem szabad elfelejteni, hogy a párharc még nincs lefutva. Nagyon fontos, hogy két gólt is szereztünk idegenben, mivel a Basel nagyon jó csapat, és vár ránk még egy nehéz mérkőzés, így hazai pályán is nyugodtnak, és összeszedettnek kell maradnunk” – mondta David Luiz a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

A 86. percben egy beívelést követően César Azpilicueta a földre vitte Valentin Stockert, a játékvezető szerint szabálytalanul, ami után Fabian Schär megszerezte a Basel egyenlítő találatát. A fiatal brazil védő szerint azonban a tizenegyes nem volt indokolt.

„Én nem láttam annál az esetnél tizenegyest, de ez nem jelent nagy problémát. Az egy egy is nagyszerű eredmény lett volna, de így, hogy nyerni tudtunk, különösen boldogok vagyunk. Nagyon fontos ez a kupa a számunkra, nyerni akarok ezzel a csapattal egy újabb európai címet” – tette hozzá a Chelsea játékosa.

David Luiz brutális belépője

Philipp Degen, a Basel szélsője a találkozót követően a vereség ellenére sikeresnek értékelte teljesítményüket, és elmondta: mindent megtettek a győzelemért.

„Mindenki láthatta, hogy nem álltunk be védekezni a mérkőzés végén, hanem meg akartuk szerezni a második gólunkat. Jobb eredmény is születhetett volna, különösen úgy, hogy egy nagyon könnyű gólt engedünk a Chelsea-nek. Minden tőlünk telhetőt megtettünk, a párharc pedig még nem dőlt el. Meg lesznek az esélyeink Londonban, ahol már nyugodtan játszhatunk, hiszen nem lesz vesztenivalónk. Nem aggódom, hiszen a Tottenham ellen is bizonyítottuk, hogy ez a csapat bármire képes” – mondta Degen.

A mérkőzés összefoglalója



Az Európa-liga elődöntőjének másik mérkőzésén a Fenerbahce hazai pályán 1–0-ra győzött a Benfica ellen. A török csapat három kapufa után a 72. percben szerezte meg a győztes találatot – Egemen Korkmaz fejesével. Dirk Kuyt, a Fenerbahce csatára a török labdarúgás történelmi éjszakájaként értékelte a csütörtöki győzelmet.

„A török futball nagy éjszakája volt ez, és a rossz szerencsénk ellenére nyerni tudtunk. Az előző három napot azzal töltöttük, hogy a Benfica játékát elemeztük mérkőzésről-mérkőzésre. Taktikailag és felkészültségileg elképesztőek voltunk” – mondta a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón a holland csatár.

Dirk Kuyt (balra) boldogan nyilatkozott, de honfitársa, Ola John még bízik a visszavágóban
Dirk Kuyt (balra) boldogan nyilatkozott, de honfitársa, Ola John még bízik a visszavágóban

Eduardo Salvio, a Benfica argentin csatára szerint a portugál csapat nem lehet boldog a vereség után, de még semmi sincs eldöntve.

„Nem tudom, mi történt velünk. Sajnos, néha kis hibáknak is súlyos következménye lehet, ma pontosan erre láthattunk példát. Csapatként továbbra is bízunk magunkban, és hisszük, hogy ott lehetünk a döntőben. Nem lehetünk boldogok ezzel a vereséggel, de a visszavágón még minden megfordulhat” – mondta Salvio.

Az Európa-liga elődöntőjének visszavágóját május 2-án, csütörtökön 21.05-kor rendezik, a döntőt május 15-én, 20.45-kor játsszák az Amsterdam Arénában.

A Fener-játékos zokogott a kihagyott büntető után


A mérkőzés összefoglalója

EMLÉKEZTETŐ

EURÓPA-LIGA
ELŐDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉS

FC BASEL (svájci)–CHELSEA (angol) 1–2 (0–1)
Bázel, St. Jakob-Park, 36 000 néző. Vezette: P. Královec (cseh)
BASEL: Sommer – Ph. Degen, Schär, Dragovic, Pak Dzsu Ho – el-Neni (Zoua, 65.), F. Frei, S. Die (M. Díaz, 63.) – Szalah (D. Degen, 79.), Streller, Stocker. Vezetőedző: Murat Yakin
A kispadon: Vailati (k.), Sauro, Steinhöfer, Cabral
CHELSEA: P. Cech – Azpilicueta, Ivanovics, Terry, A. Cole – David Luiz – Hazard (Mata, 70.), Lampard (Oscar, 80.), Ramires, Moses – F. Torres. Menedzser: Rafael Benítez
A kispadon:
Turnbull (k.), Cahill, Bertrand, Mikel, Benajun
Gólszerző: Schär (87. – 11-esből), ill. Moses (12.), David Luiz (94.)

FENERBAHCE (török)–BENFICA (portugál) 1–0 (0–0)
Isztambul, Sükrü Saracoglu Stadion, 51 000 néző. Vezette: Mazsics (szerb)
FENERBAHCE: Volkan Demirel – Gökhan Gönül, Yobo, E. Korkmaz, Ziegler – Raul Meireles (Ucan, 64.), Mehmet Topal – Kuyt, Cristian (S. Sahin, 86.), Sow (Kraszics, 86.) – Webó. Vezetőedző: Aykut Kocaman
A kispad: Günok (k.), Irtegün, Mehmet Topuz, Semih Sentürk
BENFICA:
Artur – Maxi Pereira, Jardel, Garay, Melgarejo – André Gomes (Carlos Martins, 81.), Matics, Aimar (Gaitán, a szünetben) – O. John (Rodrigo, 64.), Cardozo, Salvio. Vezetőedző: Jorge Jesus
A kispad: Paulo Lopes (k.), Roderick, Urreta, Lima
Gólszerző: E. Korkmaz (72.)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik