El: Nem meglepő a Videoton eredményessége - Horváth G.

2012.10.22. 15:56
Horváth Gábor, a holland ADO Den Haag játékosa a Basel elleni Európa-liga-mérkőzésre készülő Videoton hivatalos honlapján beszélt korábbi klubjának esélyeiről, eredményeiről.

„A Basel gyengült az elmúlt időszakban, több meghatározó játékos is elhagyta a csapatot, a múlt héten pedig új edző érkezett, ami jelenthet jót és rosszat is a Vidinek. Úgy gondolom, hazai győzelem születik majd, amihez elengedhetetlen az a tudatos, szervezett játék a fiúktól, amivel eddigi sikereiket elérték az El-ben” – nyilatkozta az ADO Den Haag magyar védője, Horváth Gábor a vidi.hu-nak.vidi.hu-nak.

„A genti mérkőzésen személyesen is jelen voltam, és remek érzés volt Vidi-érzelmű emberként, egykori játékosként a lelátón ülni. Csodálatos eredményeket ért el a csapat az elmúlt hónapokban, rengeteg embernek szereztek örömet otthon, az egész magyar társadalom mögéjük állt. Jelentős szakmai munkát végez Paulo Sousa és stábja Fehérváron, amit ha nem is sokáig, de én is tapasztalhattam az előző nyáron. Ebből a szempontból nekem nem annyira nagy meglepetés a kitűnő nemzetközi szereplés, korábban is azt mondtam, ebben a társaságban benne van a csoportkör és hála istennek, ezt bizonyította is” – tette hozzá a 27 éves korábbi válogatott labdarúgó.

Legfrissebb hírek

Francia bírók az ETO FC és a Ferencváros nemzetközi kupanyitányán is

Bajnokok Ligája
2026.06.27. 20:39

Kiderült, pontosan mikor lépnek pályára a magyar kupacsapatok

Bajnokok Ligája
2026.06.23. 20:14

Európa-liga: a Ferencvárosra a holland Twente várhat a 2. fordulóban

Európa-liga
2026.06.17. 13:12

Megvannak az ETO, a Fradi, a Debrecen és a Paks lehetséges 2. fordulós ellenfelei

Labdarúgó NB I
2026.06.17. 09:03

A Vojvodina edzője bevonzotta a Ferencvárost

Európa-liga
2026.06.16. 18:55

Európa-liga: örül a Fradinak a Vojvodina magyar légiósa

Európa-liga
2026.06.16. 18:22

Szűcs Kornél csapatával csap össze a Ferencváros az El-selejtezőben

Európa-liga
2026.06.16. 17:11

BL, El: megvannak az ETO FC és az FTC lehetséges ellenfelei

Bajnokok Ligája
2026.06.16. 08:43
Ezek is érdekelhetik