El: Lassúak voltunk, még nem vagyunk topformában - Hiddink

2012.07.19. 20:16
Nem volt teljesen elégedett csapata játékával Guus Hiddink, az orosz Anzsi Mahacskala vezetőedzője a Bp. Honvéd ellen aratott 1–0-s győzelmet követően. A dagesztániak holland trénere így sem szomorú éppen, szerinte az eredmény továbbjutást sejtet az Európa-liga selejtezőjének 3. fordulójába.

„Az első tíz, tizenöt percben nem koncentráltunk megfelelően, de aztán labdabirtoklási fölényt alakítottunk ki, irányításunk alatt tartottuk a meccset. A második félidőre megint lelassultunk, de ez nem lep meg – még nem vagyunk topformában, és ez nem is lehetséges a szezon elején” – mondta Hiddink a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón.

„Az eredmény megfelelő, bár az első félidőben legalább még egyszer be kellett volna találnunk. A szünet után nem tudtunk elég helyzetet kialakítani, de a szezon e szakaszában ez nem meglepő, még csak most állunk össze. Fontos, hogy nem kaptunk gólt, és jó esélyünk van a továbbjutásra” – tette hozzá a holland tréner, aki arról is beszélt, hogy egyik kulcsembere, Jurij Zsirkov miért esett vissza a második félidőre.

„Zsirkov kimerült volt az Európa-bajnokság után, és csak két hetet tudott velünk együtt edzeni. Az első félidőben jól játszott, a gólban is benne volt, aztán a fordulás után teljesen elfáradt. De ez az egész csapatra igaz.”

Legfrissebb hírek

Amorim nagyobb koncentrációt követel a Benfica elleni fiaskó után

Olasz labdarúgás
2026.09.19. 14:22

Kristoffer Zachariassen: Nem kérdés, Daniel Arzani gólja volt a szebb!

Európa-liga
2026.09.19. 07:00

„Nincs kétség: baj van a paradicsomban” – skót lapszemle

Európa-liga
2026.09.18. 07:38

Borbély Balázs: Mélyre húzódni öngyilkosság lett volna!

Európa-liga
2026.09.17. 23:50

Daniel Arzani: Örülök, hogy most megtapasztalhattam, amit itt korábban nem tudtam

Európa-liga
2026.09.17. 23:35

Értékelje a Ferencváros játékosainak Celtic elleni teljesítményét!

Európa-liga
2026.09.17. 23:04

Bravúros ferencvárosi győzelem a Celtic otthonában

Európa-liga
2026.09.17. 22:51

Arzani bombagólt lőtt, Zachariassen sarokkal talált be a Celtic ellen – videók

Európa-liga
2026.09.17. 22:16