Videoton: Vagyunk annyira jó csapat, hogy Mariborban nyerjünk - Horváth G.

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 11:29
A Videoton NK Maribor elleni Európa-liga-selejtezőjét csütörtökön döntetlenre mentő Horváth Gábor úgy gondolja, a fehérváriak idegenben is ki tudják vívni a továbbjutást a szlovén gárdával szemben.

„Nyernünk kellett volna, szokás szerint több helyzet is adódott előttünk, de nem tudtunk vezetést szerezni. Ez általában meg szokta bosszulni magát, ami, hála istennek, most nem történt meg. Sajnálatos viszont, hogy éppen egy kontrából kaptunk gólt, amire pedig készültünk. Tudtuk, hogy visszaállnak majd és nem hagynak sok területet, mi pedig igyekeztünk bemenni a réseken, próbáltuk nyomás alatt tartani őket. Gyakorlatilag egyszer jutottak el a kapunkig az első félidőben, abból is gól lett, ez kicsit fájó pont számomra. Ám úgy gondolom, vagyunk annyira jó csapat, hogy Mariborban nyerjünk" – nyilatkozta Horváth a vidi.hu-nak.

 

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
16 órája

„El kell törni a bokáját a másiknak, hogy kiállítsák?” – Pető szerint a Honvéd gólszerzője piros lapot érdemelt

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:33

Védői góljaival folytatta menetelését az élvonal felé a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.02. 21:54

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Hárman küzdhetnek a feljutásért – vasárnap rajtol az NB II tavaszi szezonja

Labdarúgó NB II
2026.01.31. 12:20

Orosz Pál: A tizenöt pont tényleg túlteljesítés

Európa-liga
2026.01.30. 23:21

Megvannak a Ferencváros–Ludogorec párharc pontos időpontjai

Európa-liga
2026.01.30. 17:52

Kristoffer Zachariassen a Ludogorecről: Az elmúlt években jó néhányszor összecsaptunk, jól ismerjük egymást

Európa-liga
2026.01.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik