A győzelem ugyan elmaradt, de a Honvédot megilleti a dicséret

2009.08.06. 21:59
A Budapest Honvéd 1–1-s döntetlent játszott a Fenerbahcéval az Európa-liga-selejtező harmadik fordulójának visszavágóján. A Fenerbahce összesítésben 6–2-re múlta felül ellenfelét.
A Honvédnak nem jött össze a bravúr
A Honvédnak nem jött össze a bravúr
Fotó: M. Németh Péter
A Honvédnak nem jött össze a bravúr
A Honvédnak nem jött össze a bravúr
A Honvédnak nem jött össze a bravúr
Fotó: M. Németh Péter
A Honvédnak nem jött össze a bravúr

A találkozó előtt a hazaiak edzője, Sisa Tibor azt nyilatkozta, hogy ez a találkozó becsületbeli ügy, a Honvéd így is kezdte a találkozót és már a 8. percben megszerezhette volna a vezetést, ám Viliam Macko lövése elzúgott a kapu előtt keresztbe.

Ami az egyik oldalon nem sikerült, az összejött a másikon, egy teljesen hasonló akciót követően egy perccel később André Santos nem hibázott, így első helyzetéből megszerezte a vezetést a török csapat, amellyel összesítésben már ötgólos volt az előnye (0–1, összesítésben: 1–6).

A hazaiak nem csüggedtek, és a rendkívül agilis Macko egy perc múlva már egyenlíthetett is volna, ám hatalmas erejű lövése a kapufán csattant. Az első negyedóra után kezdett el fölénybe kerülni a Fenerbahce, ám a helyzeteket tekintve a hazaiak továbbra sem maradtak el a vendégektől.

A 26. percben közel volt a második török gól, Dani Güiza már Németh Gábor mellett is eltolta a labdát, ám kisodródott helyzetéből nem tudott a kapuba találni. Öt perccel később Abraham lépett volna ki egyedül a félpályánál miután eltolta a labdát az utolsó védő mellett, ezt azonban Bilica nem hagyta annyiban és felvágta, amiért piros lapot kapott.

Az emberelőnybe kerülő hazaiak ezt követően rövid idő alatt többször is helyzetbe kerültek, ám gólt sem Abraham, sem Macko nem tudott szerezni, és mivel a másik oldalon sem született újabb gól Güiza próbálkozásának ellenére, így egygólos török vezetés mellett vonultak pihenőre a csapatok.

A szünetben a Honvéd egyértelműen jelezte, hogy támadóbb szellemben kíván játszani, miután a középpályás Fazekas Géza helyére az első mérkőzés gólszerzőjét, Zsolnai Róbertet küldték csatasorba.

A második játékrész első tíz perce szép sormintát hozott, percenként váltották egymást a hazai és vendég lehetőségek, gól azonban egyik oldalon sem esett.

Ezt követően egyértelműen a Honvéd került fölénybe, ám hiába szállították futószalagon a helyzeteket, Abraham és Zsolnai összes próbálkozását hárította Volkan, vagy a támadók hibáztak ziccerben.

Az utolsó húsz perchez érkezve ismét a 2007–2008-as szezon spanyol gólkirálya, Güiza került előtérbe, gyors egymásutánban leadott két lövését egyaránt védte Németh.

A temérdek Honvéd-ziccer a 87. percben végre meghozta eredményét: egy jobb oldali beadás került a pár perccel korábban beálló Fritz Attila jobb válláról a kapuba (1–1, összesítésben: 2–6).

Több gól már nem született, bár Zsolnai révén a Honvéd két perccel később kihagyta a mérkőzésen a kismilliomodik ziccerét is, azonban a győzelem elmaradásának ellenére is megilleti a dicséret a kispestieket.

A TALÁLKOZÓ GÓLJAI VIDEÓN



SISA TIBOR NYILATKOZATA A MÉRKŐZÉS UTÁN

„Hihetetlen mérkőzés volt, akár lehetett volna 5–1 is a javunkra, annyi helyzetet kidolgoztunk. Sokkal szebb lett volna győzelemmel búcsúzni, de így is emelt fővel jöhettünk le a pályáról. Felülmúltuk az ellenfelünket, és nem csak akkor, amikor már emberelőnyben játszottunk.”


EURÓPA-LIGA


Nézőszám: zárt kapuk mögött
Játékvezető: Paul Allaerts (belga)
Asszisztensek: Dirk Gilon, Gregory Crotteux (belgák)

KEZDŐCSAPATOK 
BP. HONVÉDFENERBAHCE
Németh G.Volkan Demirel
Takács Á.Vederson
DebreceniFabio Bilica
BotisAli Bilgin
PastvaAndré Santos
BenjaminSelcuk
Horváth A.Alex
Fazakas G.Cristian
MackoÖnder Turaci
Hajdú N.Deivid
AbrahamGüiza
Vezetőedző: Sisa TiborVezetőedző: Christoph Daum

Gólszerző: Fritz (87.), ill. André Santos (9.)
Csere: Fazekas h. Zsolnai (a szünetben), Takács h. Fritz (83.), ill. Vederson h. Deniz (70.), Deivid h. Bekir (76.), André Santos h. Ugur Boral (81.)
Sárga lap: Debreceni (16.)
Kiállítva: Fabio Bilica (31.)
Legfrissebb hírek

Minden mérkőzés hosszabbításba torkollott az El-ben és a Kl-ben

Európa-liga
20 órája

El-selejtező: nagy előnyt szerzett a Benfica a rájátszás előtt; Redzicék is nyertek

Európa-liga
2026.08.06. 22:57

El-selejtező: a CSZKA Szófia helye szinte már biztos a rájátszásban

Európa-liga
2026.08.06. 21:09

Dupla Tízes: hány magyar csapat jut rájátszásba Európában?

Európa-liga
2026.08.06. 13:29

Borbély Balázs az egygólos győzelem után: Tudjuk, hol kell javulnunk a visszavágóra

Európa-liga
2026.08.05. 23:27

BL: könnyed Fener-siker a Sturm ellen, egygólos hátrányban a Sabah

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 22:18

Corbu góljával győzött otthon a Ferencváros, előnyben a Górnik Zabrze elleni El-visszavágó előtt

Európa-liga
2026.08.05. 22:05

Az UEFA megemelte a küszöböt, csak négy sárga lap után jön az eltiltás

Bajnokok Ligája
2026.08.05. 08:15