Ez nehéz lesz! A Fenerbahcéval játszik a Bp. Honvéd a 3. fordulóban

Vágólapra másolva!
2009.07.17. 14:17
A Fenerbahcéval találkozik a Magyar Kupa-győztes Bp. Honvéd az Európa-liga 3. selejtezőkörében. Az első mérkőzésre a török csapat otthonában kerül sor. Az első meccseket július 30-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik.
Fotó: Németh Péter (archív)
Fotó: Németh Péter (archív)

FENERBAHCE (TÖRÖK)

  • Alapítás: 1907
  • Színek: sárga-kék
  • Legnagyobb sikerek: 26-szoros török bajnok, 4-szeres Török Kupa-győztes
A Debrecennel ellentétben a Bp. Honvéd csúnyán belehúzott. Az Európa-liga nyoni sorsolásán a kispestiek gyakorlatilag csak könnyebb ellenfelet kaphattak volna a Fenerbahcénál. Viszont a török csapat jutott nekik...

Az első mérkőzésre július 30-án, Törökországban kerül sor, a visszavágóra augusztus 6-án. A hazai találkozót zárt kapuk mögött rendezik majd, mivel az európai szövetség a tavalyi, Sturm Graz elleni Intertotó-kupa-összecsapáson történt rendbontás miatt egy „néző nélküli” mérkőzésre büntette a kispestieket.

A sorsoláson még másik két magyar együttes is érdekelve volt, bár az Újpest és a Haladás továbbjutása finoman szólva is kérdéses.

Ha esetleg az Újpest a bukaresti 2–0-s vereség után kiharcolná a továbblépést a Steaua ellen, a következő körben az albán Flamurtari és a skót Motherwell párharcának győztesével kerül majd szembe.

Szombathelyi csoda esetén (vagyis ha a Hali 0–3-ról fordítana az Elfsborg ellen) a Haladás a portugál Bragával küzdene meg a következő fordulóban.

A Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató PSV a Cserno More Várnával vagy az Iskra-Stal Ribnitával találkozik. Az osztrák Austria Wien (Sáfár Szabolcs) a szerb Vojvodina ellen harcolhatja ki a továbbjutást. Ha a bredai NAC Fehér Csabával a soraiban túljut 2. körös ellenfelén (erre pedig nagy esély van, az első meccset ugyanis a holland csapat nyerte meg 6–0-ra a Gandzaszar Kapan ellen), San Marinó-i vagy lengyel együttessel „futhat össze” a 3. fordulóban.

SISA TIBOR NYILATKOZATA

„Nagyon szerettünk volna az európai porondon szerepelni, most itt vagyunk, tehát ne kezdjünk el szomorkodni azon, hogy a legerősebb ellenfelet kaptuk – nyilatkozta Sisa Tibor, a piros-feketék vezetőedzője. – Tíz évvel ezelőtt még mindenki örült volna egy török ellenfélnek, de azóta nagyot változott a világ, hiszen a török labdarúgás ma már az európai elithez tartozik, sőt a világ futballjában is komoly szerepe van. Természetesen az ellenfelünk az esélyes, de mi örülünk annak a kis sansznak is, ami nekünk van. Ennek függvényében készülünk fel.”


AZ ÚJPEST ÉS A HALADÁS LEHETSÉGES ELLENFELEI



FLAMURTARI (ALBÁN)
  • Alapítás: 1923
  • Színek: piros-fekete-fehér
  • Legnagyobb sikerek: albán bajnok (1991), 3-szoros Albán Kupa-győztes


  • MOTHERWELL (SKÓT)
    • Alapítás: 1886
    • Színek: borostyán-bordó
    • Legnagyobb sikerek: skót bajnok (1932), 2-szeres skót FA-kupa-győztes, skót Ligakupa-győztes


    • BRAGA (PORTUGÁL)
      • Alapítás: 1921
      • Színek: piros-fehér
      • Legnagyobb sikerek: Portugál Kupa-győztes (1966), Intertotó-kupa-győztes (2008)


      • EURÓPA-LIGA

        3. SELEJTEZŐKÖR
        Steaua Bucuresti (román)/Újpest FC–Flamurtari (albán)/Motherwell (skót)
        Braga (portugál)–Elfsborg (svéd)/Szombathelyi Haladás
        Fenerbahce (török)–Bp. Honvéd
        FK Sarajevo (bosnyák)/Spartak Trnava (szlovák)–Zesztafoni (grúz)/Helsingborg (svéd)
        Fredrikstad (norvég)–Lech Poznan (lengyel)
        Differdange (luxemburgi)/HNK Rijeka (horvát)–Metaliszt Harkiv (ukrán)
        Naftan Novopolock (fehérorosz)/Gent (belga)–AS Roma (olasz)
        Vaslui (román)–Omonia Nicosia (ciprusi)/HB Tórshavn (feröeri)
        AaB Aalborg (dán)/FK Slavija (bosnyák)–MFK Kosice (szlovák)
        IFK Göteborg (svéd)–Hapoel Tel-Aviv (izraeli)
        PSV (holland)–Cserno More Várna (bolgár)/Iskra-Stal Ribnita (moldovai)
        Metalurg Doneck (ukrán)/MTZ-RIPO Minszk (fehérorosz)–Interblock Ljubljana (szlovén)
        Valerenga (norvég)–PAOK Szaloniki (görög)
        APOP (ciprusi)–Rapid Wien (osztrák)/Vllaznia (albán)
        Honka Espoo (finn)/Bangor City (walesi)–Rosenborg (norvég)/Karabah Agdam (azeri)
        Falkirk (skót)/FC Vaduz (liechtensteini)–Slovan Liberec (cseh)
        St. Patrick’s Athletic (ír)/Valletta FC (máltai)–Krilja Szovjetov (orosz)
        Suduva (litván)/Randers (dán)–Hamburg (német)
        Dinamo Minszk (fehérorosz)/Tromsö (norvég)–Milano Kumanovo (macedón)/Slaven Belupo (horvát)
        Bröndby (dán)/Flora Tallinn (észt)–Legia Warszawa (lengyel)/Olimpi Rusztavi (grúz)
        Vojvodina (szerb)–Austria Wien (osztrák)
        CSZKA Szófia (bolgár)–Skonto Riga (lett)/Derry City (ír)
        MSK Zilina (szlovák)/Dacia Chisinau (moldovai)–Hajduk Split (horvát)
        Aberdeen (skót)–Sigma Olomouc (cseh)/Fram Reykjavík (izlandi)
        Rabotnicski Szkopje (macedón)/Crusaders (északír)–Odense (dán)
        FK Szevojno (szerb)/FBK Kaunas (litván)–Lille (francia)
        Anorthoszisz (ciprusi)/OFK Petrovac (montenegrói)–Sturm Graz (osztrák)/Siroki Brijeg (bosnyák)
        Bnei Jehuda (izraeli)/Dinaburg (lett)–Zimbru Chisinau (moldovai)/Pacos Ferreira (portugál)
        FC Bruges (belga)–Gorica (szlovén)/FC Lahti (finn)
        Athletic Bilbao (spanyol)–Young Boys (svájci)
        KR Reykjavík (izlandi)/Lárisza (görög)–FC Basel (svájci)/Santa Coloma (andorrai)
        Tobol Kosztanaj (kazah)/Galatasaray (török)–Sliema Wanderers (máltai)/Maccabi Netanya (izraeli)
        Liepajas Metalurgs (lett)/Dinamo Tbiliszi (grúz)–Rudar Velenje (szlovén)/Crvena zvezda (szerb)
        Juvenes/Dogana (San Marinó-i)/Polonia Warszawa (lengyel)–NAC Breda (holland)/Gandzaszar Kapan (örmény)
        Vetra (litván)/HJK Helsinki (finn)–Fulham (angol)
        Legfrissebb hírek
        Ezek is érdekelhetik