Madridban is sokat érhet Varga Barnabás gólérzékenysége

J. Á.J. Á.
2026.04.09. 08:46
A Celje elleni KI-nyolcaddöntő után ezúttal Spanyolországban léphet pályára Varga Barnabás az AEK-ban (Fotó: Reuters)
A négy közé jutás a tét a Konferencialigában, a Varga Barnabást soraiban tudó AEK Athén a Rayo Vallecanóval, a Kovács Bendegúzt is nevező AZ a Sahtarral csap össze.  

Itt az újabb lehetőség! A görög bajnokságot vezető AEK Athén Varga Barnabással a soraiban kedden megérkezett Madridba, ahol csütörtökön a Rayo Vallecanóval csap össze a Konferencialiga-negyeddöntő első, spanyolországi mérkőzésén. Az AEK jó formában várja a csatát, a múlt hét végén idegenben győzte le 1–0-ra az Olympiakoszt, s ötpontos előnnyel vezeti a ligát a PAOK és az Olympiakosz előtt. Mindenesetre nem lesz könnyű feladata a Vallecasban, hazai pályán ugyanis kifejezetten jól szerepel a La Liga 13. helyén álló együttes: az idényben otthon nem kapott ki egyik spanyol nagyágyútól sem, a Real Madriddal (0–0) és a Barcelonával (1–1) döntetlent játszott, míg az Atlético Madridot megverte (3–0).

Varga Barnabás vélhetően kezdőként lép pályára a csütörtöki Kl-mérkőzésen, az athéniaknak pedig nagy szükségük lesz a góljaira – a Ferencvárostól a télen szerződtetett válogatott csatár 14 mérkőzésen hatszor talált be. Továbbjutása esetén az AEK Athén másodszor szerepelhet nemzetközi elődöntőben: 1976–1977-ben az UEFA-kupában jutott a négy közé, ott a Juventus búcsúztatta 5–1-es összesítéssel.

Az AZ az ukrán Sahtarral csatázik a negyeddöntőben, a holland együttes először nevezte nemzetközi mérkőzésre 19 éves csatárát, Kovács Bendegúzt. 

KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉSEK
18.45: Rayo Vallecano (spanyol)–AEK Athén (görög)
21.00: Sahtar Doneck (ukrán)–AZ Alkmaar (holland)
21.00: Crystal Palace (angol)–Fiorentina (olasz)
21.00: Mainz (német)–Strasbourg (francia) (Tv: Sport2)

 

Legfrissebb hírek

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
30 perce

Varga Barnabás reméli, hogy hozzátesz valamit az AEK történelméhez

Légiósok
2026.05.21. 06:38

Varga Barnabás: Még több gólt és még több trófeát szeretnék szerezni Athénban!

Légiósok
2026.05.20. 18:50

Varga Barnabás csereként pályára lépett az AEK idényzáró mérkőzésén

Légiósok
2026.05.17. 21:07

Nem bírt egymással a Rayo és a Valencia, döntetlen a Girona–Real Sociedadon is

Spanyol labdarúgás
2026.05.14. 22:06

2027-től a Sport TV közvetíti a Konferencialiga és az Európa-liga meccseit

Európa-liga
2026.05.14. 14:43

Bordasérülés miatt kellett lecserélni Varga Barnabást

Légiósok
2026.05.14. 13:27

Már bajnokként ikszelt az AEK Athén, Varga Barnabás megsérült

Légiósok
2026.05.13. 20:43
Ezek is érdekelhetik