„Szomorú” – a PSG-játékosok nem elégedettek, szerintük jobban ki kellett volna tömniük a Liverpoolt

CSELŐTEI MÁRKCSELŐTEI MÁRK
2026.04.09. 00:03
Kis túlzással jobban reménykedik a visszavágóban a Liverpool, mint amennyire boldog a kétgólos sikerrel a PSG (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, a címvédő Paris Saint-Germain 2–0-ra megverte a Liverpoolt a Bajnokok Ligája-negyeddöntő odavágóján szerda este Párizsban. A meccset követően az UEFA közölte a vezetőedzők és a játékosok értékeléseit.

 

Arne Slot: „Ha az egész meccset nézzük, szerencsések vagyunk, hogy csak kettőt kaptunk. Persze az első gólnál pórul jártunk, megpattant a lövés, utána viszont jóval több helyzetük volt. Az Anfieldben teljesen más meccs vár ránk, még versenyben vagyunk.”

Virgil van Dijk: „Ez kemény volt, de erre is számítottam. Szerintem nem védekeztünk rosszul, az első gólnál nem volt szerencsénk. Nyilván nem vagyok boldog, kikaptunk, talán az egyetlen pozitívum, hogy van még egy visszavágó. Nem véletlen lett Bajnokok Ligája-győztes a PSG a múlt idényben, fantasztikus erőkből áll. Az Anfieldben azért más meccsünk lesz, reméljük, a szurkolóink mindent megtesznek értünk. Átéltünk már néhány feledhetetlen meccset Liverpoolban, ezúttal is ez a cél, szerencsés vagyok, hogy ilyen drukkerekre számíthatok, amikor ilyen feladat vár ránk” – mondta a Liverpool csapatkapitánya, aki Giorgi Mamardasvilit is dicsérte a védései miatt.

Luis Enrique: „Elképesztő hangulatot teremtettek a szurkolóink, ehhez mérten pazar teljesítményt is nyújtottunk, kiszolgáltuk őket, mindazonáltal több gólt érdemeltünk volna. Csalódott vagyok, hogy nem nyertünk többel, ám ez a Bajnokok Ligája, ezzel is meg kell elégednünk.”

Hvicsa Kvarachelia: „Jó teljesítményt nyújtottunk, de rengeteg helyzetünk volt, több gólt kellett volna szereznünk. Az Anfieldben oda kell figyelnünk, mert őrületes hangulat lesz, de készen állunk!”

Warren Zaire-Emery: „Több gólt kellett volna lőnünk. Szomorú, hogy csak kettővel nyertünk. Jó eredmény persze ez is, ám így még nincs vége. Ugyanígy kell játszanunk az Anfieldben, mert sosem tudhatod, mi történik egy meccsen.”

Bajnokok Ligája
2026.04.08. 22:55

Két gólt lőtt a PSG a Liverpoolnak, Szoboszlaiék igen nehéz helyzetből várhatják a hazai visszavágót

A címvédő akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna a BL-negyeddöntős párharc első meccsén, a „vörösök” a kaput sem találták el.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
Paris Saint-Germain (francia)–Liverpool FC (angol) 2–0 (1–0)
Párizs, Parc des Princes. Vezette: José Sánchez (spanyol)
PSG: Szafonov – Hakimi, Marquinhos, Pacho, Nuno Mendes – Zaire-Emery, Vitinha, Joao Neves – Doué (I Kang In, 78.), O. Dembélé (L. Hernández, 88.), Kvarachelia. Vezetőedző: Luis Enrique
Liverpool: Mamardasvili – J. Gomez, I. Konaté, Van Dijk, Kerkez (Robertson, 78.) – Gravenberch, A. Mac Allister – J. Frimpong (Nyoni, 90+1.), Szoboszlai (C. Jones, 78.), Wirtz (Gakpo, 78.) – Ekitiké (Isak, 78.). Menedzser: Arne Slot
Gólszerző: Doué (11.), Kvarachelia (65.)
A visszavágót jövő kedden 21 órakor rendezik Liverpoolban.

 

Legfrissebb hírek

Budapest, futballhősök tere: fesztiválhangulat a Bajnokok Ligája-döntő körül – 50 nap a fináléig

Bajnokok Ligája
2 órája

50 nap múlva BL-döntő a Puskásban!; Tóth Balázs: Jó lenne szintet lépni

E-újság
11 órája

Párizsi döntetlennel, magabiztosan jutott negyeddöntőbe a Veszprém a férfi kézilabda BL-ben

Kézilabda
12 órája

Andy Robertson az idény végén távozik a Liverpooltól – hivatalos

Angol labdarúgás
14 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
16 órája

Férfi kézi BL: ezt csak a Veszprém ronthatja el

Kézilabda
Tegnap, 10:13

„Úgy néznek ki, mint egy másodosztályú csapat” – nem kímélték a Liverpoolt az angol és a francia lapok

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:54

„Nem hiszem el, hogy ez nem piros lap és tizenegyes” – Flick kiakadt Kovács István döntésétől

Bajnokok Ligája
Tegnap, 7:10
Ezek is érdekelhetik