Lukács Dániel szerint a legerősebb csapatot kapta a Puskás Akadémia a Konferencialigában

B. L.B. L.
Vágólapra másolva!
2025.06.19. 07:05
null
Lukács Dániel
A ciprusi bajnokság ezüstérmese, a fehérorosz befektetői kör által pénzelt Arisz vár a Puskás Akadémiára a Konferencialiga második selejtezőkörében, a minap szerződtetett Lukács Dániel szerint a lehető legerősebb ellenfelet kapták a felcsútiak.

JÓL BELEHÚZOTT a Puskás Akadémia: helyett, hogy az ukrán FK Polisszját, a kolozsvári FC Universitateát, a grúz Szpaeri FK-t vagy a fehérorosz Torpedo-BelAZ és a macedón FK Rabotnicski párharcának győztesét sorsolták volna az NB I ezüstérmesének, a ciprusi bajnokság második helyezettjét, az Arisz Limassolt kapta a Konferencialigában. Ez annak tükrében különösen balszerencsés, hogy a felcsútiak kiemeltként várják a sorozat második selejtezőkörét, a becsült keretértékeket tekintve azonban magasabbra taksált vetélytársat kell búcsúztatniuk (16.85 milliós érték áll szemben a 14.65-tel). Általános a vélekedés, hogy ennél csak gyengébb ellenfelet kaphatott volna a PAFC – így gondolja Lukács Dániel is, aki a minap szerződött a Kecskeméti TE-től az együtteshez.

Európa-konferencialiga
20 órája

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Ha Paks átesik a Konferencialigába, a szlovén NK Maribor lesz az ellenfele. A Dunaszerdahely örmény vagy fehérorsz csapat ellen lép pályára.

„A legerősebb csapatot kaptuk a lehetséges ellenfelek közül. Jobb lett volna az első nemzetközi meccsünkön könnyebb párharcot vívni, de ez van – mondta a 29 éves csatár, akit a sorolás után fél órával értünk utol a PAFC bibionei edzőtáborában. – Az edzésünk után, a csendes pihenő idején rendezték a sorsolást. Eléggé elfáradtam, ezért társaim többségéhez hasonlóan a szobámban követtem az eseményeket. Kis előnyt jelenthet, hogy idegenben kezdjük a párharcot, a visszavágón sokat számíthat a hazai pálya. Várom már a nemzetközi meccseket, hiszen legutóbb kétezertizennyolc nyarán léptem pályára selejtezőn a Honvéd színeiben… Még nem néztem utána, milyen játékosok szerepelnek az ellenfelünknél, de az biztos, hogy a ciprusi bajnokság második helyezettje nem gyenge. Ezzel együtt szeretnénk továbbjutni.”     

Érdemes tudni az Ariszról, hogy helyi viszonylatban nem számít tradicionális klubnak, Limassolban legfeljebb a harmadik legnagyobb, ám a jövőképe annál ígéretesebb. Kétezerhuszonegy elején Vlagyimir Fjodorov klubelnökként vette át az irányítást, a dúsgazdag fehérorosz befektető ígéretéhez mérten csettintésre élcsapattá tette az egyesületet: a gárda 2021 nyarán visszajutott az első osztályba, a 2021–2022-es idényben negyedik lett, majd 2022–2023-ban fennállása során először nyert bajnoki címet. Kétezerhuszonnégyben elhódította a Szuperkupát, míg a májusban véget érő bajnoki kiírásban mindössze egy ponttal maradt le az aranyérmes Pafosztól. 

Ciprusról származó értesülésünk szerint az egyesület a bajnokság második legnagyobb költségvetésével dolgozik, és előszeretettel szerződtet fiatal, szépreményű labdarúgókat, hogy magasabb szintre emelje őket – ilyen az egyik legjobbja, a lengyel válogatottban bemutatkozó Karol Struski, akit a hírek szerint másfél millió euróért szerződtet a Raków, míg tavaly nyáron 3.4 millió euróért értékesített játékosokat. A csapatban találni néhány rutinos futballistát: a 32 éves Connor Goldson 309 mérkőzést játszott a Rangersben, a 34 éves Alekszandr Kokorin 48-szorors orosz válogatottként tette le a névjegyét, a 31 éves Giorgi Kvilitaia neve pedig az ETO FC Győrből és a grúz válogatottból lehet ismerős. Nemrégiben edzőt váltott, a megüresedett posztot a fehérorosz Artyom Radkov vette át, aki előzőleg a Dinamo Mahacskala segédedzője volt – kérdés, megőrzi-e az együttes támadószellemű játékát. A csapat jelenleg Lettországban edzőtáborozik, majd Ausztriába utazik felkészülési mérkőzéseket játszani. Idénybeli első tétmeccse a Puskás Akadémia elleni lesz július 24-én, a visszavágót július 31-én rendezik Felcsúton.

KONFERENCIALIGA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ
FŐ ÁG
NK Maribor (szlovén)–Paksi FC/CFR 1907 Cluj (romániai) párharc vesztese
DAC 1904 (szlovákiai)–Urartu (örmény)/Nyeman Grodno (fehérorosz) párharc továbbjutója
Tre Fiori (San Marinó-i)/FK Pjunik (örmény) párharc továbbjutója–ETO FC Győr
Puskás Akadémia FC–Arisz Limassol (ciprusi)

 

Legfrissebb hírek

Örmény örvény – Bodnár Zalán jegyzete

Európa-liga
11 órája

Konferencialiga: Ciprusra megy a Puskás Akadémia, ellenfelet kapott az ETO és a DAC is

Európa-konferencialiga
20 órája

A román élvonal bronzérmese egymillió eurót ajánlott a Puskás Akadémia centeréért – sajtóhír

Labdarúgó NB I
22 órája

Továbbra sem biztos az ETO Konferencialiga-indulása

Európa-konferencialiga
Tegnap, 10:24

A Braga és a Partizan Beograd is ellenfele lehet a Paksnak az El második selejtezőkörében

Európa-liga
Tegnap, 9:20

Sorsoltak a Konferencialigában is – a Puskás Akadémia és az ETO FC Győr szerdán kap ellenfelet

Európa-konferencialiga
2025.06.17. 16:22

A Ferencváros szerződtette a Puskás Akadémiától távozó svéd támadót – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.17. 16:01

Döntött a CAS, nem indulhat a Kl-ben az ír kupagyőztes

Európa-konferencialiga
2025.06.16. 21:23
Ezek is érdekelhetik