Ekl: Csehországban ikszelt a tavalyi döntős Fiorentina

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.04.11. 23:09
null
Plzenben küzdelem volt, gól nem (Fotó: AFP)
Az Európa-konferencialiga negyeddöntőinek első mérkőzésén a tavalyi döntős Fiorentina gól nélküli döntetlent játszott a cseh Viktoria Plzen vendégeként, míg a korábban a Ferencvárost is búcsúztató görög Olympiakosz 3–2-re legyőzte a Fenerbahcét – igaz, már 3–0-ra is vezettek a görögök, így borítékolható, hogy nem lesz könnyű számukra a visszavágó.

 

Az őszi csoportkörben az FTC-vel egy csoportban szereplő, s a négyest veretlenül megnyerő Fiorentina a cseh Viktoria Plzen otthonába látogatott a harmadik számú európai kupasorozat negyeddöntőjében, s hiába birtokolta jóval többet a labdát és alakított ki jóval több helyzetet az olasz csapat, sehogy sem tudta bevenni a Viktoria kapuját.

A másik korai negyeddöntő jóval izgalmasabban alakult, a korábban a Ferencvárost is búcsúztató görög  Olympiakosz a Fenerbahcét fogadta, és nagyon úgy festett, hogy bő fél óra alatt jelentős lépést tesz a továbbjutás kiharcolása felé, mert Konsztantinosz Fortunisz és Sztevan Jovetics góljával a 32. percben már 2–0-ra vezetett. Sőt, a második félidő első negyedórája vége felé közeledve Chiquinho révén a harmadik gólját is megszerezte a pireuszi alakulat, ám mégsem lehet teljesen nyugodt a párharc kimenetelét illetően. A Fenerbahce ugyanis nem adta fel és Dusan Tadics, illetve Irfan Kahveci révén hat perc alatt kétszer is betalált, így visszajött a párharcba. Az egyenlítés ugyan nem jött össze a törököknek, de a párharc ettől függetlenül még nem lefutott.

Az esti meccseken is érintett volt görög csapat, ám a PAOK-nak a belga FC Bruges vendégeként nem termett sok babér: miután a 6. percben hátrányba kerültek – a belgák Hugo Vetlesen góljának örültek –, a vendégek már nem tudtak egyenlíteni, amin persze sok csodálkozni való nincs: a görögök egyetlen kaput eltaláló lövéssel zárták a mérkőzést.

Az Aston Villa az első negyedóra végén megszerezte a vezetést a Lille ellen Ollie Watkins találatával – a 28 éves védő egy szöglet után bólintott közelről a kapuba. A szögletet pedig éppen az a John McGill adta be, aki a második gólt szerezte az 56. percben, amikor – szintén egy sarokrúgás után – okosan helyezett 18 méterről a jobb alsóba. A franciák röviddel később Gabriel Gudmundsson révén ugyan betaláltak, ám a játékvezető les miatt nem adta meg a gólt. A hajrában viszont már nem volt aggálya Bafodé Diakité góljával, így a Lille szépíteni tudott, így izgalmas visszavágóra van kilátás a jövő héten.

EURÓPA-KONFERENCIALIGA
NEGYEDDÖNTŐ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Olympiakosz Pireusz (görög)–Fenerbahce (török) 3–2 (Fortunisz 8., Jovetics 32., Chiquinho 57., ill. Tadics 68. – 11-esből, Kahveci 74.)
Viktoria Plzen (cseh)–Fiorentina (olasz) 0–0
FC Bruges (belga)–PAOK (görög) 1–0 (Vetlesen 6.)
Aston Villa (angol)–Lille OSC (francia) 2–1 (Watkins 13., McGinn, 56., ill. B. Diakité 84.)

Plzenben küzdelem volt, gól nem (Fotó: AFP)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik