Vívás: Szász-Kovács Emese mestere Supermanként röpködött a pástok között

P. V.P. V.
Vágólapra másolva!
2020.03.08. 20:22
Peterdi András alighogy megnyerte az asszóját a 64 között a budapesti párbajtőr Grand Prix-versenyen, máris jelenése volt egy másik pástnál, mint Szász-Kovács Emese mestere. Bár az olimpiai bajnok tanítvány a 20 hónapos kihagyás után a főtáblán már nem ment kört, azt még kiszurkolta, hogy Peterdi legyőzze a ranglistaelső Szergej Bidát. 



„Amikor bejöttünk a terembe, akkor láttam, hogy fent ül a lelátón, s ezek is olyan plusz dolgok, amik motiválják az embert és felpörgetik. Miután nyertem Bida ellen, írt, hogy haza kell mennie a babákhoz, de onnan is szurkol” –
mondta a végül Berta Dániellel egyetemben negyeddöntőig jutó Peterdi András, aki azt is elárulta az NSO Tv-nek, hogy nagyon izgult Szász-Kovács Emese miatt, viszont reméli, hogy ezt nem látta rajta.


„Amikor bejöttünk a terembe, akkor láttam, hogy fent ül a lelátón, s ezek is olyan plusz dolgok, amik motiválják az embert és felpörgetik. Miután nyertem Bida ellen, írt, hogy haza kell mennie a babákhoz, de onnan is szurkol” –
mondta a végül Berta Dániellel egyetemben negyeddöntőig jutó Peterdi András, aki azt is elárulta az NSO Tv-nek, hogy nagyon izgult Szász-Kovács Emese miatt, viszont reméli, hogy ezt nem látta rajta.

Olimpiai bajnok párbajtőrözőnk a visszatérésével kapcsolatban elmondta, néha bosszantják a hibák, mert ilyenkor visszajönnek a régi emlékképek, ám alapvetően nagyon élvezte a budapesti viadalt.

Videónkban arról is beszél, mennyire látja reálisnak, hogy elinduljon az olimpiai zónakvalifikáción, amelyen megválthatná a repülőjegyét Tokióba. Peterdi pedig reagál arra a kijelentésére, miszerint a Ludovika Arénában Supermanként repkedett a pástok között.

VÍVÓ GP, BUDAPEST
NŐI PÁRBAJTŐR, A 64 KÖZÖTT

Margherita Guzzi Vincenti (amerikai)–Büki Lili 15:9
Csoj In Dzsong (dél-koreai)–Kun Anna 15:9
Dzsung Hjo Dzsung (dél-koreai)–Muhari Eszter 15:12
Mara Navarria (olasz)–Szász-Kovács Emese 15:8

FÉRFI PÁRBAJTŐR, A 64 KÖZÖTT
Peterdi András–Andrásfi Tibor 15:12
Berta Dániel–Ito Inocsi (japán) 15:13
Valerio Cuomo (olasz)–Somfai Péter 14:13
Josef Mahringer (osztrák)–Siklósi Gergely 15:7
Nelson Lopez-Pourtier (francia)–Rédli András 10:9
Kano Koki (japán)–Bányai Botond 15:10
Andrea Santarelli (olasz)–Osman-Touson Maruán 15:13
A 32 KÖZÖTT
Peterdi–Szergej Bida (orosz) 15:13
Berta–Santarelli 15:11
NYOLCADDÖNTŐ
Peterdi–Gabriele Cimini (olasz) 15:12
Berta–Volodimir Sztankevics (ukrán) 15:12
NEGYEDDÖNTŐ
Jamada Maszaru (japán)–Peterdi 15:8
Igor Rejzlin (ukrán)–Matteo Tagliariol (olasz) 15:10
Vagyim Sarlaimov (kazah)–Minobe Kazujaszu (japán) 12:11
Yannick Borel (francia)–Berta 15:14

A versenyt a koronavírus magyarországi megjelenése miatt zárt kapuk mögött rendezik a Ludovika Arénában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik