„A vívás volt a mindene, edzőként, szövetségi kapitányként pedig tűzön-vízen átment a versenyzőiért, hogy mindenki a lehető legjobb háttérrel készülhessen a versenyekre. Amikor 2001-ben hazajött, új szemlélet költözött a párbajtőrözésbe, sokkal többször mentünk le Tatára edzőtáborba, azért edzettünk szombaton és vasárnap, mert akkor mindenki ráért, nem kellett iskolázni. Minden egyes edzés után úgy éreztük, hogy végünk van, szinte kizsigerelt minket a páston, de abból tudtunk erőt meríteni, hogy ez vezet sikerre. Emellett Győző olyan szépen vívott, hogy mindenki a csodájára járt, nem véletlenül hívták a vívás Paganinijének, mert olyan szépen szólt a kezében a penge, mint a hegedű. Jó lett volna még néhány évig nézni ezt a gyönyörű mozgást, ám sajnos elveszítettük, így most már az a dolgunk, hogy a munkamódszerét továbbvigyük, és a szemléletét beleplántáljuk a mostani gyerekekbe” – mondta Boczkó Gábor a Nemzeti Sportnak.

„Ami a személyes kapcsolatunkat illeti, én előtte is eredményes vívó voltam, de ő kellett ahhoz, hogy topversenyző váljék belőlem. Kemény edző volt, de jó edző – a páston és a pást mellett is. Ám ez kellett az eredményekhez, és azt gondolom, a sportolói és edzői eredménylistája nem szorul magyarázatra. Büszke vagyok arra, hogy a tanítványa lehettem…” – tette hozzá a világbajnok és olimpiai ezüstérmes párbajtőrvívó.