MTI/B. D. K.
2023.10.03 16:53 Frissítve: 2023.10.03 17:02

Vívás: csuklóműtéten esett át Eb-ezüstérmes párbajtőrözőnk

Megműtötték Kun Anna Európa-bajnoki ezüstérmes párbajtőröző jobb csuklóját, miután edzésen egy szerencsétlen mozdulat közben megsérült.

Kun Anna csuklóját meg kellett operálni (Fotó: Dömötör Csaba, archív)

 

Az Országos Sportegészségügyi Intézet kedden közösségi oldalán osztotta meg, hogy a 28 éves Kun Anna túl van az operáción.

„Edzőtáborban voltunk, és egy játékos bemelegítés közben hátra estem, rosszul tompítottam és így ráestem a kezemre” – idézte a lap az idei Európai Játékokon (mely csapatban Eb is volt egyben) Büki Lilivel, Muhari Eszterrel és Wimmer Dorinával csapatban ezüstérmes vívót, akire előreláthatóan néhány hét kényszerpihenő vár, és csak a varratszedést követően kezdheti el a sportspecifikus gyógytornát.

A világranglistán negyedik sportoló – aki az idei egyéni Eb-n és a milánói világbajnokságon is negyeddöntős volt – az oldal szerint a december 8-10-én sorra kerülő vancouveri világkupán már százszázalékos állapotban lépne pástra a gyógyult kezével.

A jelenlegi legjobb magyar női párbajtőröző sérülése a válogatott számára nem jött jól, ugyanis a vancouverit megelőzően november közepén az olaszországi Legnanóban is rendeznek egy olimpiai kvalifikációs világkupa-versenyt. Csapatban még összesen négy vk-viadalt tartanak a kvalifikációs időszak zárultáig.

2023.12.10 13:51:20

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A háromszoros világbajnok egy teljes napját végigkísérte a CSC legújabb epizódja.

2023.12.10 12:44:36

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Edzői hitvallása: egy trénernek meg kell tanulnia azonos hullámhosszon lenni a tanítványával.

2023.12.08 13:36:25

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A szertornában a gerendát kedvelte, úszóként a váltót – ma is inspirálja a sport közösségteremtő ereje.

2023.12.06 17:14:08

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. A játszótér köré húzott futópályán szuszogva-lihegve araszoló kocasportoló is legfeljebb csak érti, mintsem a tulajdon bőrén érzi, mennyi lemondásból és nevetséges kompromisszumból áll össze egy olimpiai részvétel kiharcolása – főleg a saját mindennapi kínszenvedéseivel összehasonlítva. És akkor még csak egyetlen olimpiai szereplésről beszéltünk, nem a nyolcadikról. Merthogy a tőrvívó Mohamed Aida történetesen erre készül, a nyolcadik ötkarikás részvételre.