Vívás: a BVSC női és a Vasas férfi kardozói címet védtek

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2015.12.20. 21:01
Vasárnap a BVSC női kard- és női párbajtőr-, valamint a Vasas férfi kard-, az UTE női tőr-, a Balaton Vívó Klub férfi párbajtőr- és a Törekvés férfi tőrcsapatának sikerével ért véget a vívó országos bajnokság. Címet védeni a BVSC női kard- és a Vasas férfi kardcsapata tudott.

A szervezők szakítottak az évtizedes hagyományokkal, ezúttal nem több nap alatt bonyolították le a csapatversenyeket, hanem egyetlen napba zsúfolták a mérkőzéseket.

A Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnok minden terme foglalt volt, előfordult, hogy egyszerre 23 páston zajlottak a küzdelmek. Újítás volt még, hogy az aranyéremről döntő mérkőzések is párhuzamosan zajlottak: egy időben vívtak a férfi tőrözők és a női kardozók, majd a női párbajtőrözők és a férfi kardozók, végül a női tőrözők és a férfi párbajtőrözők léptek pástra a fináléban.

Férfi tőrben a tavaly ezüstérmes Törekvés az elődöntőben legyőzte a címvédő Építők SC-t, majd a döntőben is nyert, megszerezve ezzel az egyesület vívószakosztályának 100. országos bajnoki aranyérmét minden korosztályt tekintve.

Női kardban megismétlődött a tavalyi döntő a BVSC és az MTK között, a Vasutasok megvédték címüket.

A férfi kardozóknál a címvédő Vasas ellenfele a döntőben a tavalyi bronzérmes Gödöllő volt, a piros kékeknél ezúttal pástra lépett az egyéni bajnokságot kihagyó olimpiai bajnok Szilágyi Áron, és aranyéremre vezette csapatát.

Női párbajtőrben a BVSC az elődöntőben legyőzte a címvédő BHSE csapatát, majd a dobogó tetejére is felállhatott.

Az utolsó két finálé a tavalyi döntők megismétlése volt a BHSE és az UTE női tőr, valamint a BHSE és a Balaton Vívó Klub férfi párbajtőr csapatai között. Egyik szakágban sem tudta megvédeni címét a tavalyi győztes, így az UTE és a Balaton Vívó Klub lett a bajnok.

Csapateredmények
Férfi kard
Elődöntő
Vasas I.–Vasas II. 45:27
GEAC I.–MTK I. 45:40
A 3. helyért
Vasas II.-MTK I. 45:34
Döntő
Vasas I.–GEAC I. 45˜:24
A végeredmény: 1. Vasas I. (Csaba Márton Bence, Ravasz Etele, Szatmári András, Szilágyi Áron), 2. GEAC I. (Bancsics Máté, Gémesi Bence, Gémesi Csanád, Gémesi Huba), 3. Vasas II. (Habony Viktor, Nagy Pál, Nagy Zsolt, Vörös Bálint)

Női kard
Elődöntő
MTK–UTE 45:26
BVSC I.–Kárpáti 45:35
A 3. helyért
UTE–Kárpáti 45:41
Döntő
BVSC I.–MTK 45:39
A végeredmény: 1. BVSC I. (Kelecsényi Mirabella, Mikulik Júlia, Várhelyi Anna, Várhelyi Kata), 2. MTK (Garam Nóra, Gárdos Judit, Márton Anna Orsolya, Mihalik Nóra), 3. UTE (Kotán Adrienn, László Luca, Szabó Boglárka, Széplaki Virág Zsófia)

Férfi párbajtőr
Elődöntő
Balaton Vívó Klub–Vasas I. 38:33
BHSE–BVSC I. 45:29
A 3. helyért
Vasas I.–BVSC I. 45:40
Döntő
Balaton Vívó Klub–BHSE 43:36
A végeredmény: 1. Balaton Vívó Klub (File Mátyás, Hanczvikkel Márk, Rédli András, Siklósi Gergely), 2. BHSE (Boczkó Gábor, Cho Taeun Sándor, Harsányi Gergő, Somfai Péter), 3. Vasas I. (Bányai Zsombor, Buta Levente, Fenyvesi Csaba, Nagy Dávid)

Női párbajtőr
Elődöntő
OMS-Tata–Ava Békéscsaba 40:35
BVSC–BHSE 45:43
A 3. helyért
BHSE–Ava Békéscsaba 45:29
Döntő
BVSC–OMS-Tata 45:40
A végeredmény: 1. BVSC (Borsody Emma, Honti-Kiss Dominika, Révész Julianna, Szabó Laura), 2. OMS Tata (Felker Adrienn, Gnám Tamara, Kovács Sarolta, Kun Anna), 3. BHSE (Bossányi-Jung Alexandra, Budai Dorina, Juhász Helga, Várnai Vivien)

Férfi tőr
Elődöntő
Törekvés I.–Építők SC 45:36
UTE I.–BHSE I. 45:43
A 3. helyért
Építők SC–BHSE I. 45:32
Döntő
Törekvés I.–UTE I. 45:34
A végeredmény: 1. Törekvés I. (Bényei Erik, Dósa Dániel, Mátyás Bálint, Nagy Balázs), 2. UTE I. (Balogh Boldizsár, Bíró Péter, Mendrey Tamás, Mészáros Tamás), 3. Építők SC (Koródi Zoltán, Szabados Gábor, Széki Bence, Zalaba Péter)

Női tőr
Elődöntő

UTE I.–Terézváros I. 45:21
BHSE–Törekvés 45:38
A 3. helyért
Törekvés–Terézváros I. 38:25
Döntő
UTE I.–BHSE 39:38
A végeredmény: 1. UTE I. (Gólya Fruzsina, Kreiss Fanni, Mohamed Aida, Schmél Viktória), 2. BHSE (Balogh Orsolya, Kondricz Kata, Lupkovics Dóra, Varga Katalin), 3. Törekvés (Hajas Nóra, Pásztor Flóra, Szalai Szonja, Tóth Janka)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik