Triatlon: az olimpiáig Franciaországban él és készül Bragmayer Zsanett

Vágólapra másolva!
2023.02.01. 10:32
null
Bragmayer a párizsi olimpiáig biztosan marad a franciáknál (Fotó: Dömötör Csaba)
Bragmayer Zsanett, a legjobb magyar női triatlonos a párizsi olimpiáig Franciaországban él és készül, az idén pedig azt szeretné megtudni, hogy hol a helye a nemzetközi mezőnyben.

A tokiói olimpián 12. helyezett – ezzel a magyar női triatlonosok közül minden idők legjobb eredményét elérő - Bragmayer az MTI-nek elmondta: tavaly augusztusban körvonalazódott számára egy lehetőség, amely novembertől gyakorlatilag is megváltoztatta a mindennapjait.

„Nyolc éve képviselem a metzi csapatot, kapcsolatom a klubbal tehát régi, és 2016-ban három-négy hónapra már ki is költöztem ide. Az az időszak annyira nem sikerült jól, mégis sok tapasztalatot szereztem, ami csak később vált igazából a hasznomra. Azóta sok minden megváltozott körülöttem, teljesen máshogy érkeztem most, mint akkor. A jövő évi olimpiáig mindenképpen a rendező országban maradok, aztán majd meglátjuk a folytatást” – nyilatkozta a 28 éves Bragmayer. Hozzátette: a nemzetközi mezőnyben is jegyzett, olimpiát megjárt és a következő, franciaországi rendezésű ötkarikás játékokra készülő triatlonosként kirakatszerephez jutott a remek infrastruktúrával rendelkező klubnál, ahol már nemcsak versenyzőként, hanem edzőként is számítanak rá. Ennek megfelelően lakást, kocsit és fizetést is adnak neki.

„Az edzőm Kuttor Csaba maradt, aki a tervek szerint gyakran látogat majd hozzám. Metzben én irányítom annak a tizenhat fős csapatnak a felkészülését, amellyel heti háromszor magam is edzek. Itt gimis, egyetemista korú versenyzők vannak, fiúk is. Utóbbi azért jó, mert ők hasonló időeredményeket produkálnak, mint a felnőtt női mezőny legjobbjai. Így engem is húznak, közben meg úgy tudok fejlődni, hogy rendszeresen megtapasztalom, hol is tartok valójában” – magyarázta.

Naponta hat-hét órát készül, edzői feladata pedig többrétű, hiszen nagyjából hatvanfős felnőttcsapat úszóedzéseiben is segít, illetve van egy 10-14 évesekből álló alakulata, körülbelül negyven fiatallal.

„És itt azért egy úszóedzés nem olyan, mint Magyarországon, hogy az edző kiadja a penzumot, tízszer négyszáz métert kérek, és utána a versenyzők szó nélkül automatikusan dolgoznak. Itt huszonöt méterenként ki kell találjak valami extra célt, feladatot, hogy most így, aztán meg úgy úszunk, mert különben elküldenek a csudába, és másnap senki nem jön edzésre. Érdekes tapasztalat volt a számomra, hogy ebben a rendszerben javultak az én úszóeredményeim is, pedig eddig sem tartoztam a rossz úszók közé” – mondta.

Bragmayerre a nemzetközi versenyek mellett az újbudaiak színeiben indult magyarországi viadalokon is, plusz a metzi mellett képviselt német és olasz klubot is. Ez tavaly több mint húsz versenyt jelentett, idénre közel harminccal tervez.

„Ezúttal egyértelműen a legrangosabb sorozatunké, a mértékadó világbajnoki állomásoké lesz a prioritás, szeretném megtudni az olimpia előtti évben, hol a helyem valójában. Jövök két-három magyarországi ob-futamra is, illetve ami még kiemelt szerepet kap, az a párizsi olimpia tesztversenye lesz augusztus közepén. Gyakorlatilag az olimpiai pályán és a programmal megegyező lebonyolítással, majdnem ugyanabban az időben” – fogalmazott.

Bragmayer az előző idénnyel kapcsolatban kiemelte: a tokiói olimpia után mentálisan szüksége volt feltöltődésre. Az először megrendezett, fedett pályás Arena Games-sorozatban szerzett világbajnoki ezüstérme lendületet adott neki, és azzal a tanulsággal szolgált, hogy nem maximális befektetéssel is képes felvenni a versenyt a legjobbakkal.

„Ez nagyon jót tett a lelkiállapotomnak, miként később a hamburgi vb-állomáson elért 11. helyem és a tiszaújvárosi Európa-kupa-versenyen aratott győzelmem. Utóbbira nagyon ki voltam hegyezve, mert tavaly ugyan Ek-futam volt a tiszaújvárosi, nem világkupa, de magyar női versenyzőnek korábban még nem sikerült ott nyernie” – nyilatkozta.

Emlékeztetett rá, hogy a szezon második felére erősen rányomta a bélyegét nyaki sérve. Nem volt képes elvégezni a szükséges edzésmunkát, ami elvette a kedvét, motivációját, viszont mégis kénytelen volt versenyezni, mert nem akart nagyon visszacsúszni az olimpiai kvalifikációs rangsorban. Így nem hozta a szokott formáját, elmaradtak az eredmények, bevallása szerint az idény vége már kínszenvedés volt számára.

„Két hét pihenő után normalizálódott ugyan a helyzet, de azóta is folyamatos gyógytornát igényel, hogy kordában tartsam. A blokk továbbra is megmaradt a nyakamban, de már legalább nem sugároz ki a kezemre, az nem zsibbad. Sikerült visszaszereznem a korábban elvesztett izmomat, a közelmúltban egyéni rekordot úsztam, bizakodó vagyok a folytatást illetően, hogy nem jelent majd problémát” – mondta Bragmayer Zsanett.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik