Tokió 2020: Szilágyi Áron megbékélt a halasztással

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
Vágólapra másolva!
2020.07.25. 09:50
null
Szatmári András (balra) és Szilágyi Áron a kardcsapatunkat is aranyig vihette volna – vihetné… (Fotó: Dömötör Csaba)
Éremesélyekkel vágtak volna neki férfi kardozóink a tokiói olimpiának: normál körülmények között ma lenne esedékes az egyéni verseny, amelyen Szilágyi Áron és Szatmári András is odaérhetett volna a legjobbak közé.

Az egyik ült hosszú órákon keresztül, és nem szólt egy szót sem, a másik közben asszóról asszóra menetelt előre. Az egyik pályafutása legmélyebb pontjára jutott, a másik haladt a csúcsra – a „tetőre” végül nem ért oda: ezüstérmes lett.

Aztán két nap múlva az egyik és a másik meg persze két társuk összekapaszkodott, és a 2019-es budapesti világbajnokság egyik legemlékezetesebb csatáját vívták az előző években a mezőnyből toronymagasan kiemelkedő dél-koreai csapattal. A vége 45:44 – oda.

Így az egyik egy, a másik két ezüsttel zárta a hazai rendezésű vb-t.

Jöhetett a pihenő.

Az egyiknek hónapokon keresztül, hiszen feledni akarta a budapesti versenyt, hogy nagy esélyesként már a 32 között elszállt az egyéni küzdelmek során. A másik viszont hamar visszatért a terembe, hogy aztán november végén a műtőasztalra feküdjön…

Hogy az egyik, Szilágyi Áron és a másik, Szatmári András a jelenlegi férfi kardvívás két meghatározó klasszisa, ahhoz kétség sem fér, csakhogy van még rajtuk kívül legalább tíz ugyanilyen zseni, így ebben a szakágban lehetetlen jósolni, és nem csak azért, mert a vívóknál a sikerhez kell ugye az a bizonyos „ihletett nap” is.

Itt sokszor tényleg nüanszokon múlik a siker, ráadásul a mezőny legtöbb tagja évek óta nyüstöli egymást – juniorkoruk óta együtt járnak versenyről versenyre, mindenki jól ismeri a másikat.

Persze azért az igazi tudás, a tehetség hosszú távon csak-csak kidomborodik, ezért is mondhatja magát Szilágyi kétszeres olimpiai győztesnek, Szatmári meg világbajnoknak (és vb-ezüstérmesnek).

De sikerek sokaságát tudja felmutatni a dél-koreai O Szang Uk, a német Max Hartung, az olasz Luca Curatoli is – és akkor még nem beszéltünk az amerikai Eli Dershwitzről, a francia Boladé Apithyről, az orosz Venyiamin Resetnyikovról vagy éppen a páston sokszor nemcsak a vívótudását, hanem színészi képességeit is rendszeresen bemutató grúz Szandro Bazadzéról.

A sor tovább is folytatható, vagyis nem túlzás kijelenteni, ha a világranglista első 16 helyezettje közül győz valaki az olimpián, az nem számít meglepetésnek, mi több, az sem feltétlenül, ha a rangsorban hátrébb álló, mert ott is találunk kiváló vívókat.

„A felvetés igaz, ennek ellenére a ranglista elején vannak olyan vetélytársaim, akik ellen például szívesen vívnék Tokióban – mondta ennek kapcsán Szatmári András. – A »Mi lett volna, ha?« kérdés a sportban kiváltképp nem megválaszolható, de a kardvívásban jósolni is elég nehéz. Még akkor is nehéz lett volna, ha nem lenne a koronavírus-járvány, ha normális körülmények között lezajlottak volna a Tokiót megelőző versenyek, hiszen egy olimpia teljesen más. Annak ellenére mondom, hogy még sohasem jártam olimpián… Nyolc évvel ezelőtt túl fiatal voltam, négy éve elrontottam a kvalifikációt, ráadásul a rotáció következtében a férfi kardcsapat nem is szerepelt a programban. Huszonnyolc évesen lehetek majd először olimpián – nem mondhatja senki, hogy nem küzdök meg a részvételért. Ha csak egy olimpia fér bele a pályafutásomba, de két éremmel jövök haza, és az egyik arany lesz, nem lehetek elégedetlen, mi több, most aláírnám ezt a forgatókönyvet.”

Szatmári álma, célja egyáltalán nem tűnik merésznek. Hogy egyéniben két klasszisunk is odaérhet a dobogóra, nem vitás – milyen szép is lenne, ha a két magyar egymás ellen vívná az olimpiai döntőt!

(V)érmes reményei lehetnek a Decsi Tamás, Gémesi Csanád, Szatmári András, Szilágyi Áron összetételű csapatnak is, amely az elmúlt négy évben egyetlen világversenyről sem távozott medália nélkül. Bármelyik válogatottat képes megverni ez a kvartett, és a budapesti egytusos vereség ellenére már a dél-koreaiak is idesorolandók, hiszen a magyar az egyetlen olyan együttes, amely egyáltalán felveszi a kesztyűt az ázsiaiakkal szemben.

Azt se feledjük, hogy a gárdát Decsi András személyében olyan mester vezényli, aki esztendőkön keresztül dolgozott Szingapúrban, Kínában és Hongkongban, ahol kiválóan megismerte az ázsiai vívást, s a tapasztalatait képes volt átadni a válogatott tagjainak.

A LEGNAGYOBB ÉLMÉNY – INTERJÚ A KÉTSZERES OLIMPIAI BAJNOK SZILÁGYI ÁRONNAL

– Pénteken kezdődött volna Tokióban az olimpia…
– Sokszor eszembe jut a verseny, ráadásul néhány napja egyre többet olvasom, amit felvetett. Egyébként mostanra békés gondolataim vannak a halasztással kapcsolatban. Jól érzem magam, képes voltam elrendezni magamban a történteket, úgyhogy a felkészülést nyugodt és kellemes érzésekkel várom – mi arra számítunk, hogy hasonló lesz a következő idény, mint a korábbi volt, és persze arra is, hogy ugyanolyan jól teljesítünk, mint korábban.

– És ha egyáltalán nem lesz olimpia?
– Én úgy készülök, hogy lesz olimpia jövőre Tokióban. Ha mégsem, változtatni fogunk. Módosítunk a terven, de addig nem – nem tudunk két tervet készíteni, én is képtelen vagyok fél gőzzel csinálni egy felkészülést: vagy beleadja az ember az összes energiáját, vagy felesleges csinálnia.

– Mit üzen a hasonló cipőben járó társainak, mivel bátorítja a nyári sportágakat űző sportolókat?
– Hogy mit jelent egy olimpia, minden sportoló érzi, aki már járt a játékokon, aki pedig még nem, az nyilván sejti, hogy pályafutása csúcseseménye lehet. Az olimpia adja a legnagyobb élményt a versenyek közül, legalábbis a klasszikus sportágban: nem tudja visszaadni semmilyen más világverseny azt a miliőt, a hangulatot és tulajdonképpen minden mást. Ez erőt kell hogy adjon mindenkinek, ha további egy évet kell dolgozni érte, ám legyen!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik