Tokió 2020: jelentősen csökkentik a hivatalos személyek számát

MTI/B. D. K.MTI/B. D. K.
2021.03.27. 13:46
null
A japán nézők létszámáról áprilisban döntenek (Fotó: Getty Images)
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) úgy döntött, hogy a koronavírus-járvány elleni védekezés jegyében drasztikusan csökkenti a hivatalos személyek számát az idén nyárra halasztott tokiói ötkarikás játékokon.

 

A határozat értelmében a NOB – a japán szervezők kérésének megfelelően – csak azoknak ad akkreditációt, akiknek „alapvető és operatív szerepük van” az olimpián. Mindez azt jelenti, hogy a sportszervezetek tisztségviselői, a sportlegendák, illetve az egyéb kísérők és vendégek közül az eddigieknél sokkal kevesebben kapnak bebocsátást az olimpiai helyszínekre.

A döntés egy héttel azután született, hogy a NOB, a Nemzetközi Paralimpiai Bizottság (IPC) és a japán szervezők megállapodtak abban, hogy külföldi nézők nélkül rendezik a játékokat, majd arról is határoztak, hogy külföldi önkéntesek sem érkezhetnek Tokióba. A japán nézők létszámáról áprilisban döntenek.

Eddig körülbelül 60 ezer hivatalos személyt vártak külföldről, a mostani döntéstől pedig azt várják, hogy számuk a felére csökken. A sportolók, edzők és stábtagok körülbelül 30 ezres létszámát mindez nem befolyásolja.

Marukava Takajo, a japánok olimpiarendezésért felelős minisztere egy héttel ezelőtt kijelentette, hogy az ötkarikás játékokon részt vevők számát a lehető legnagyobb mértékben csökkenteni kell.

Legfrissebb hírek

Los Angeles 2028: a magyarok is részt vettek a nyílt napon

Egyéb egyéni
2026.07.21. 13:56

Népsport: a NOB-nak kár volt aggódnia

Népsport
2026.07.20. 07:50

A látványcsapatsportok elsődleges célja a kvótaszerzés Los Angelesre

Egyéb csapat
2026.07.13. 19:01

Pálinger Katalin: Bízom benne, hogy a női válogatott úgy fejlődik tovább, ahogy az elmúlt években mutatta

Kézilabda
2026.07.10. 14:59

Los Angeles 2028: a párizsi érmes sportágak két év múlva sem adnák alább

Egyéb egyéni
2026.07.10. 13:33

Olimpia 2036: India megerősítette pályázatát

Egyéb egyéni
2026.07.09. 10:35

Egy évvel elhalasztva megnyitották a Maccabi Játékokat

Egyéb egyéni
2026.07.01. 18:10

Szívből jövő dollárok – Malonyai Péter publicisztikája

Egyéb egyéni
2026.06.29. 23:06