Szabadidősport: szerdán ismét Kolonics György Emlékfutás

MTI MTIMTI MTI
Vágólapra másolva!
2019.10.21. 16:21
A nemzeti ünnepen, szerdán ismét megrendezik a Kolonics György Emlékfutást a 2008-ban tragikus hirtelenséggel elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenus tiszteletére, akinek emlékére idén egy sárkányhajós dunai futamot is indítanak a Népszigetről.

Az esemény résztvevői Ötpróba-pontokat gyűjthetnek a távok teljesítésével, és akár a tokiói olimpiára is kijuthatnak nézőként.

A szervezők hírlevelükben emlékeztetnek, hogy Kolonics György közvetlenül a 2008-as pekingi ötkarikás játékok előtt hunyt el váratlanul, edzés közben, mindössze 36 évesen. Sokak példaképe volt, sportolóként és emberként is, ennek is köszönhető, hogy az emlékére rendezett futáson az amatőr sportolók mellett a magyar kajak-kenu sport kiválóságai is rendre elindulnak. „Koló” maga is rendszeresen futott a Bécs-Budapest ultramaratonon, melynek mezőnye október 23-án, a forradalom napján érkezett célba – ezért ez az emlékfutás napja.

A Népsziget nemcsak a futáshoz, de az evezéshez is tökéletes helyszín, ezért az idei évtől lapátolásra is lehetőség lesz egy sárkányhajós verseny keretében. A nevezők mindkét versenyszámban Ötpróba-pontokat gyűjthetnek, és változatos, minden edzettségi szinthez passzoló távok közül válogathatnak. A futók 2 kilométeres rövidtávon, 11.5 kilométeres középtávon és félmaratonon indulhatnak, az evezősök pedig közép- és félmaratoni távon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik