Ismét fáklyás evezéssel emlékezett Kolonics Györgyre a róla elnevezett alapítvány

2025.07.15. 21:59
null
Fáklyás evezéssel emlékezett Kolonics Györgyre a róla elnevezett alapítvány (Fotó: Kovács Péter)
Halálának évfordulóján ismét fáklyás evezéssel emlékezett kedden a 2008-ban elhunyt, kétszeres olimpiai bajnok kenusra, Kolonics Györgyre a róla elnevezett alapítvány.

A szervezet élén a közelmúltban Bognár Viktor váltotta Csabai Edvint. Az új elnök, aki sikeres ügyvéd, jól ismeri az alapítvány ügyeit, hiszen annak jogi képviseletét hosszú évek óta ellátja, egyben kuratóriumi tagja és a Magyar Kajak-kenu Szövetség nyilvántartási, igazolási és átigazolási bizottságának elnöke, úgy véli: a Csepeli Kajak-Kenu Egyesület vízitelepén zajló fáklyás emlékevezés az alapítvány egyik legjelentősebb eseménye.

„Több százan gyűlnek ilyenkor össze, alapvetően sporttársak, aktív és volt versenyzők és azok a helyi lakosok, akik ennek a hagyománynak a részesei akarnak lenni – mondta Bognár Viktor az M4 Sportnak. – Gyurit a nyolcvanas évek közepén ismertem meg, versenyzőtársak voltunk, nagyon lelkes és őszinte srácot ismertem meg benne. Baráti viszonyba kerültünk, később, amikor én dolgozni kezdtem, munkakapcsolatba is kerültünk, megtisztelt a bizalmával. Halálát követően az alapítvány létrehozásában is aktív szerepem volt.”

A keddi rendezvényen a résztvevők megemlékeznek Kolóról, felelevenítik a legemlékezetesebb történeteiket és fáklyákkal kivilágított sárkányhajókban tiszteletkört tesznek.

A kétszeres olimpiai bajnok, 15-szörös világbajnok kenus, Kolonics György a pekingi olimpiára készülve, 2008. július 15-én, edzés közben hunyt el 36 évesen. A vizsgálat eredménye szerint a halála természetes módon, szívtágulattal járó szívizombetegség, következményes heveny balszívfél-elégtelenség miatt következett be.

 

Legfrissebb hírek

Bedecs Ferenc: A lényeg, hogy élvezzék a fiatalok

Utánpótlássport
9 órája

Szeptember 17-én búcsúztatják a tragikus balesetben elhunyt Boros Gergelyt

Kajak-kenu
2026.09.10. 10:29

Fejes Dániel: Nem szállok el, és pluszterhet sem tennék magamra

Kajak-kenu
2026.09.10. 08:01

Kajak-kenu: Budafokon felavatták Ludasi Róbert emléktábláját

Kajak-kenu
2026.09.06. 15:52

Kiss Ágnes négy aranyérmet szerzett a kajak-kenu ob-n

Kajak-kenu
2026.09.04. 18:50

Kajak-kenu ob: Szolnokon is győztek a poznani világbajnokok

Kajak-kenu
2026.09.03. 18:35

Kajak-kenu vb után: reformígéret női kajakban, égi segítség kenuban

Kajak-kenu
2026.09.01. 07:15

A messziről jött ember – Szeleczki Róbert jegyzete

Egyéb egyéni
2026.08.31. 00:01