Súlyemelés: dopping miatt felfüggeszthetik a román szövetséget

Vágólapra másolva!
2021.02.24. 13:47
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság égisze alatt működő Nemzetközi Tesztelő Ügynökség (ITA) eltiltást kért a Román Súlyemelő-szövetségre.

Sajtószolgálatának közleménye szerint az ITA a román súlyemelők doppingvétségei miatt várja el szankciók kiszabását. A kérelemmel a Nemzetközi Súlyemelő-szövetség független szakértők alkotta bizottságához fordult, amely jogosult felfüggeszteni annak a nemzeti szövetségnek a tevékenységét, amelynek versenyzői megsértették a doppingellenes szabályokat.

A román súlyemelők közül öten buktak meg anabolikus szteroidokkal, 2012-es doppingolásukra azonban csak jóval később derült fény, a fegyelmi vizsgálat pedig most jutott el abba a szakaszba, hogy a szövetségre is büntetés róható ki, miután az érintett sportolókat már eltiltották.

A román szövetség kétéves felfüggesztést és pénzbírságot is kaphat – írja az ITA közleménye.

Legfrissebb hírek

„Kemény döntések” jönnek Csíkszeredában – az egyik magyar támadó távozása biztosra vehető

Minden más foci
3 órája

Ryan Lochte elárverezi három olimpiai aranyérmét a hatból

Úszás
2025.12.21. 16:18

Folytatódhat a jogi csatározás a Bolgár Olimpiai Bizottság elnöki tisztéért

Egyéb egyéni
2025.12.20. 09:27

Thomas Bach: Rendkívüli kiváltság Magyarországon élni

Egyéb egyéni
2025.12.18. 06:31

Los Angeles 2028: január 14-től lehet jegyet igényelni

Egyéb egyéni
2025.12.15. 18:49

Sportlövészet: változatlan kvótaszám, változó döntős formátum Los Angelesben

Egyéb egyéni
2025.12.15. 13:51

„A sportolóknak joguk van politikai nyomástól mentesen versenyezni” – fontos NOB-deklaráció a 14. olimpiai csúcsértekezlet után

Egyéb egyéni
2025.12.14. 10:55

Újabb magyar vitorlázók célozták meg az olimpiai szereplést

Egyéb egyéni
2025.12.10. 11:49
Ezek is érdekelhetik