Sportrádió: Minden feltételt biztosítunk, hogy a sportolók semmiben ne szenvedjenek hiányt – Schmidt Ádám

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2023.07.26. 13:00
null
Schmidt Ádám szerint egy csoda, ami a Nemzeti Atlétikai Központ területén létrejött (Fotó: Török Attila)
A sportért felelős államtitkár, Schmidt Ádám volt a Sportrádióban Harsányi Levente és Risztov Éva vendége. Schmidt többek között arról beszélt, hogyan tudnak minél nagyobb segítséget nyújtani a sportolóknak egy évvel a párizsi olimpia előtt. A politikus többek között szót ejtett a Formula–1-es szerződéshosszabbításról, az atlétikai vb-ről, a Nemzetközi Úszószövetség Budapestre költözéséről, Szalai Ádám újdonsült szerepéről, a BL-döntő megrendezéséről és Marozsán Fábiánnal történt találkozásáról is. 

 

A magyar sportnak kiemelt időszaka és eseménye a nyári olimpia – ezzel a felütéssel kezdte a beszélgetést a Sportrádió Sportreggeli című műsorában Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár 366 nappal a párizsi játékok kezdete előtt.

A nyomás ilyenkor már érződik, hiszen 2023-ban elkezdődtek a kvalifikációs versenyek. Néhányon már túl is vagyunk, míg a vizes világbajnokság és Milánóban a vívó-világbajnokság éppen most zajlik, ezeket mind a kvalifikáció szellemében rendezik meg. A sportállamtitkárságnak meggyőződésünk szerint az a feladata, hogy minden feltételt biztosítson ahhoz, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság minden olyan igénynek eleget tudjon tenni, hogy a sportolók és a sportvezetők semmiben ne szenvedjenek hiányt.”

Hozzátette: örömmel jelentették be májusban a MOB közgyűlésén, hogy a társasági adókedvezményből a hat látványcsapatsportág érdeksérelme nélkül, többletforrás biztosítását követően idén 167 millió, jövőre 300 millió forint extra keretet kap a bizottság. Emellett kiemelte, hogy január óta megújították az olimpiai sportágak finanszírozási modelljét, a kiemelt edző és utánpótlásedző programot, beépítették a nevelőedző programot, és teljes spektrumban próbálnak segítséget nyújtani, minden feltételt biztosítani a sportolóknak, a sportszakembereknek.

Ami a sportolók olimpiai eredményességét illeti, az államtitkár véleménye szerint az múlhat egy századon, egy kapufán, egy asszón, így esélylatolgatásokba nem szeretett volna belemenni.

Schmidt Ádám a vívóválogatottnál történt látogatása kapcsán kiemelte, fontos üzenetnek tartja, hogy az államtitkárság dolgozói ne csak úgy legyenek jelen a sportban, hogy interjút adnak, vagy aláírnak egy szerződést, hanem megjelenjenek a sportolók között is.

A Formula–1-es szerződéshosszabbítás kapcsán arról beszélt, az elmúlt években ismét egyre népszerűbb a sportág, igazi üzletággá fejlődött, de sajnos egyre inkább kiszorulnak belőle az európai futamok. Elmondta, a sportvezetők és a pilóták egyaránt nagyon szeretik Budapestet és a mogyoródi pályát, azonban az 1985-ben elkészült épület – mivel azóta nem történt érdemi fejlesztés – elhasznált állapotban van. A jogtulajdonos elvárásai szerinti fejlesztésekhez a kormányzat biztosítja a megfelelő összeget, s januárban már elkezdődött a munka a közművek felújításával. Hozzátette: az a feladatuk, hogy 2026 végéig a szerződésben vállalt fejlesztéseket elvégezzék, mindezt úgy, hogy közben három futamot is megrendeznek.

Ami az augusztusi rendezésű budapesti atlétikai világbajnokságot illeti, a sportért felelős államtitkár az országos bajnokságot követően több sportolóval, sportvezetőkkel, az atlétikai szövetség vezetőivel is beszélt, s mindenki el volt ájulva a körülményektől.

Ez egy emberektől elzárt, szennyezett ipari terület volt, most pedig egy csodálatos sportpark. Mi nemcsak a stadiont hívjuk Nemzeti Atlétikai Központnak, hanem az ezt körülvevő tíz és fél hektáros ligetet is. Ez egy csoda. Ha nem lenne ott sportesemény, akkor is érdemes oda kimenni. A Duna közelsége, az a látvány magával ragadó.”

Számadatként azt is megemlítette, hogy korábban az ob-kon 120-140 néző vett részt, míg az idei versenyt csaknem 7500-an tekintették meg a helyszínen.


Schmidt Ádám Risztov Évával és Harsányi Leventével beszélgetett (Fotó: Török Attila)
Schmidt Ádám Risztov Évával és Harsányi Leventével beszélgetett (Fotó: Török Attila)

A sportdiplomácia kapcsán újabb sikernek örülhetünk: a FINA Budapestre költözése Schmidt Ádám szerint a kormányzat elmúlt 13 éves munkájának elismerése, a magyar sportolók teljesítményének, a létesítményfejlesztéseknek, a Magyarországon rendezett sporteseményeknek az eredménye.

A beszélgetés során szóba került, hogy egyre több visszavonult magyar sportoló marad a sport közelében: a legfrissebb hír, hogy Szalai Ádám korábbi válogatott futballista a Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadója lett. A politikus elmondta, hiteles emberekkel szeretnének együtt dolgozni, a rengeteg tapasztalattal rendelkező Szalait ilyen karakternek tartja. A Bajnokok Ligája döntőjének rendezéséről úgy vélekedett, néhány feltételnek még meg kell felelni, de szerinte Budapest jó eséllyel pályázik.

Az államtitkár végezetül a Marozsán Fábiánnal történt találkozásáról beszélt, amelynek apropója a magyar teniszező Carlos Alcaraz elleni győzelme volt. Ennek kapcsán elmondta: tiszta szívű, egyenes jellemet ismert meg a világranglistán 87. teniszező személyében, akinek célja, hogy a legjobb ötven közelébe kerüljön, s így automatikusan főtáblás helyet kapjon a nagy tornákon, mi több, a párizsi olimpiai szereplés is nagy célja.

A BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik