Sportrádió: Ha Iszmail az olimpián is hasonló érmet szerez, szobrot kap – Bacsa

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2023.09.20. 10:33
null
Közös ünneplés az MBSZ vezetőivel, Németh Szilárd elnökkel (balra) és Bacsa Péter alelnökkel (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Mint beszámoltunk róla, Muszukajev Iszmail történelmi aranyérmet szerzett a belgrádi Stark Arénában zajló birkózó-világbajnokságon, mivel a döntőben 11:0-ra, technikai tussal legyőzte a Puerto Ricó-i Sebastian Riverát. Muszukajev 1979 után az első birkózó, aki hazánknak vb-aranyat szerzett szabadfogásban. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Szegő Tiborral beszélgetett Bacsa Péter, a Nemzetközi Birkózószövetség elnökségi tagja, a világbajnokság technikai vezetője és a Magyar Birkózók Szövetsége alelnöke.

 

„Én még mindig csipkedem magam, nem tudom, hogy álmodom vagy ez tényleg megtörtént – kezdte Muszukajev Iszmail világbajnoki címe kapcsán Bacsa Péter. Amikor megláttam a sorsolást, és láttam, hogy mi vár Iszmailra, azt mondtam, hogy a csoda kategória lenne a győzelme, de ha megcsinálja, akkor szobrot állítunk neki. Úgyhogy lehet, keresnem kell most egy kőfaragót. De szobrot inkább akkor faragjunk neki, ha jövőre az olimpián is hasonló érmet fog szerezni.”

Bacsa felhívta a figyelmet arra, hogy Muszukajev két hónapja finoman szólva sem volt jó formában, ennek ellenére tudott most mindenkit legyőzni. „Fantasztikus birkózó. A mai szabadfogású birkózás egyik, ha nem a legnagyobb virtuóza és zsenije.”

Bacsa szerint a többi magyar birkózóra is jó hatással lesz, hogy Muszukajevnek sikerült már kvótát szereznie az olimpiára, mert a fiatalok számára nagy teher lett volna, ha a hetedik nap után nem lett volna még kvótánk, így azonban nyugodtabban birkózhatnak. „Bízom benne, hogy a fiataljaink a következő négy napban még egy vagy akár két érmet tudnak szerezni, ami egyben kvótát is jelent.”

Muszukajev kapcsán Bacsa megjegyezte, hogy ha ilyen formában lesz a párizsi olimpián is, akkor az Európa- és világbajnoki mellé behúzza az olimpiai bajnoki címet is, és birkózásban bekerül a hallhatatlanok közé.

„Ő a világon mindenhol példakép lehet, ahogy a magyar birkózóknak is az” – jelentette ki Bacsa, hozzátéve, hogy fiataljaink nagyon szeretik őt és felnéznek rá.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

A NOB azt javasolja, hogy Indonézia ne rendezhessen nemzetközi sporteseményt

Egyéb egyéni
2025.10.23. 08:49

Fotók: minden idők legjei – veterán birkózó-világbajnokság

Képes Sport
2025.10.22. 17:14

Három napon túli csodák – Ballai Attila publicisztikája

Egyéb egyéni
2025.10.18. 23:40

Magyar ezüstérem az újvidéki grappling-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2025.10.18. 15:16

NS-jótékonyság: amerikai veterán birkózók a Bethesda kórházban

Birkózás
2025.10.18. 08:53

Elkezdődött a visszaszámlálás: 1000 nap van hátra a Los Angeles-i olimpiáig

Egyéb egyéni
2025.10.18. 08:25

Ezer nap Los Angelesig – Thury Gábor jegyzete

Egyéb egyéni
2025.10.17. 23:35

Héder Barna továbbra sem fizet és a sajtót teszi felelőssé

Párizs 2024
2025.10.17. 21:36
Ezek is érdekelhetik