Sportrádió: Ha Iszmail az olimpián is hasonló érmet szerez, szobrot kap – Bacsa

B. D. K.B. D. K.
2023.09.20. 10:33
null
Közös ünneplés az MBSZ vezetőivel, Németh Szilárd elnökkel (balra) és Bacsa Péter alelnökkel (Fotó: MBSZ/Róth Tamás)
Mint beszámoltunk róla, Muszukajev Iszmail történelmi aranyérmet szerzett a belgrádi Stark Arénában zajló birkózó-világbajnokságon, mivel a döntőben 11:0-ra, technikai tussal legyőzte a Puerto Ricó-i Sebastian Riverát. Muszukajev 1979 után az első birkózó, aki hazánknak vb-aranyat szerzett szabadfogásban. A Sportrádió Hazafutás című műsorában Szegő Tiborral beszélgetett Bacsa Péter, a Nemzetközi Birkózószövetség elnökségi tagja, a világbajnokság technikai vezetője és a Magyar Birkózók Szövetsége alelnöke.

 

Muszukajev Iszmail megcsinálta, világbajnok szabadfogású 65 kilóban!

„Én még mindig csipkedem magam, nem tudom, hogy álmodom vagy ez tényleg megtörtént – kezdte Muszukajev Iszmail világbajnoki címe kapcsán Bacsa Péter. – Amikor megláttam a sorsolást, és láttam, hogy mi vár Iszmailra, azt mondtam, hogy a csoda kategória lenne a győzelme, de ha megcsinálja, akkor szobrot állítunk neki. Úgyhogy lehet, keresnem kell most egy kőfaragót. De szobrot inkább akkor faragjunk neki, ha jövőre az olimpián is hasonló érmet fog szerezni.”

Bacsa felhívta a figyelmet arra, hogy Muszukajev két hónapja finoman szólva sem volt jó formában, ennek ellenére tudott most mindenkit legyőzni. „Fantasztikus birkózó. A mai szabadfogású birkózás egyik, ha nem a legnagyobb virtuóza és zsenije.”

Bacsa szerint a többi magyar birkózóra is jó hatással lesz, hogy Muszukajevnek sikerült már kvótát szereznie az olimpiára, mert a fiatalok számára nagy teher lett volna, ha a hetedik nap után nem lett volna még kvótánk, így azonban nyugodtabban birkózhatnak. „Bízom benne, hogy a fiataljaink a következő négy napban még egy vagy akár két érmet tudnak szerezni, ami egyben kvótát is jelent.”

Muszukajev kapcsán Bacsa megjegyezte, hogy ha ilyen formában lesz a párizsi olimpián is, akkor az Európa- és világbajnoki mellé behúzza az olimpiai bajnoki címet is, és birkózásban bekerül a hallhatatlanok közé.

„Ő a világon mindenhol példakép lehet, ahogy a magyar birkózóknak is az” – jelentette ki Bacsa, hozzátéve, hogy fiataljaink nagyon szeretik őt és felnéznek rá.

A TELJES BESZÉLGETÉST IDE KATTINTVA HALLGATHATJA MEG!

Legfrissebb hírek

Megvan a magyar női birkózás első U23-as világbajnoka

Birkózás
Tegnap, 9:20

A párizsi játékok nemzetközi igazgatója szerint Budapest komoly jelölt a 2036-os olimpia rendezésére

Egyéb egyéni
2026.10.14. 13:04

Négy első kiemelttel vághatunk neki az asztanai birkózó-vb-nek

Birkózás
2026.10.13. 10:55

Közel kétharmados a budapesti olimpia támogatottsága a friss közvélemény-kutatás szerint

Egyéb egyéni
2026.10.07. 17:51

Olimpia 2036: Magyarország is jelezte a rendezési szándékát

Egyéb egyéni
2026.10.06. 14:10

155 meccs után kapott ki a japán birkózóikon

Birkózás
2026.10.03. 21:45

Kiszivárgott: a kakadu adta az ihletet – ilyen lesz Brisbane 2032 olimpiai logója

Egyéb egyéni
2026.10.03. 18:00

Tóth István: Az az olimpiai aranyérem az enyém volt, azt elvették tőlem

Birkózás
2026.10.03. 07:15