Sportrádió: „Egyfelé mentünk” – a női tőrözők 1987-es diadala

Vágólapra másolva!
2022.07.23. 08:16
null
Balról jobbra: Kovács Edit, Jánosi Zsuzsa, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin, Stefanek Gertrúd (Forrás: Sportrádió)<br />
Harmincöt éve, 1987 júliusában nyert legutóbb világbajnoki aranyérmet a magyar női tőrválogatott. A Stefanek Gertrúd, Jánosi Zsuzsa, Szőcs Zsuzsa, Tuschák Katalin, Kovács Edit alkotta csapatból utóbbi kettő elevenítette fel emlékeit a Sportrádió Hazafutás című műsorában.

„Voltak már érmeink korábbról, és nagyon bíztunk abban, hogy aranyat is sikerül összehozni. És azért a harmincöt évvel ezelőtti napért megérte minden elvégzett munka – vette fel a Suba Katával folytatott beszélgetés fonalát Kovács Edit. – Mindenki tudta a dolgát, ez az öt lány akkor mindent megtett azért, hogy megnyerje a döntőt. Kis szerencse is kellett, mert a románok korábban megverték a németeket, és mi jobban szerettünk a románok ellen vívni.”

Kovács Edit volt a befejezőember a románok elleni döntőben, nagy szükség volt a rutinjára az utolsó asszóban – ő tette ki a pontot az aranycsata végére.

„Egyfelé mentünk. Mindannyian nagyon óhajtottunk egy aranyat, mindenki alázattal, legyűrve az egyéni ambícióit – mondta a nagyszerű vívó a siker lelki hátteréről. – A csillagok is úgy álltak az égen, hogy ezt nekünk nyernünk kell. Akkor jó egy csapat, ha az egyéni ambíciók le vannak gyűrve. Nagyon sajnálom, hogy azóta nem sikerült magyar tőrcsapatnak még érmet sem nyernie világbajnokságon.”

Tuschák Katalin a szovjetek elleni elődöntőre is felhívta a figyelmet Lantos Gáborral beszélgetve, az is nagyon nehéz mérkőzés volt. S hogy szerinte mi volt a magyar siker titka?

„Talán az is közrejátszott a csapatsikerben, hogy az egyéni versenyt korábban rendezték, és mindannyian az elvárásaink alatt teljesítettünk. Ez összekovácsolt bennünket. Gyerekek, nem igaz, hogy csak ennyire vagyunk képesek, ennél sokkal több van bennünk, mondogattuk egymásnak. Volt egy medence az egyetemi csarnok előtt, ott megfogadtuk, hogy ha megnyerjük a világbajnokságot, megfürdünk a szökőkútban. Meg is csináltunk, lefröcsköltünk mindenkit, Kovács Tamás szövetségi kapitányt is belerángattuk.”

Szóba került az egy évvel később, a szöuli olimpián megszerezett bronzérem is – Tuschák Katalin szerint azt nehezebb volt megnyerni.

„Nem voltunk annyira formában, összességében nem volt meg bennünk az az erő, ami a világbajnokságon, noha az olimpiai verseny könnyebb volt, mert kevesebb volt a részt vevő csapat. Nagyon összeszedtük magunkat, azt mondtuk, hogy innen érem nélkül nem megyünk haza. Hála Istennek sikerült, és én arra a bronzéremre is nagyon büszke vagyok.”

A TELJES BESZÉLGETÉS AZ ALÁBBI LINKEN HALLGATHATÓ MEG!


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik