Sportlövő-vk: győzött Kairóban a magyar női puskacsapat 10 méteren

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
Vágólapra másolva!
2022.03.02. 20:10
null
Mészáros Eszterék győztek Kairóban (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
A Mészáros Eszter, Dénes Eszter, Bajos Gitta összeállítású magyar együttes megnyerte a légpuskások 10 méteres csapatversenyét a kairói sportlövő-világkupa szerdai versenynapján – írja az MTI.


A sportági szövetség tájékoztatása szerint a magyarok a kvalifikáció első szakaszában, a 3x30 lövés során 944.6 körrel a norvégok és az amerikaiak mögött a harmadik helyen zártak, és jutottak a nyolc közé.

A második szakaszban, a 3x20 lövés során Norvégia mögött 629.2 körrel a másodikok lettek, így lőhettek az aranyéremért: végül az első helyért zajló mérkőzésen a magyar csapat 17–13-ra bizonyult jobbnak ellenfelénél.

Az aranycsatában minden egyes lövés után a két válogatott három versenyzőjének összesített eredményét hasonlították össze, és amelyik csapat a nagyobbat lőtte, az két pontot kapott, míg döntetlennél egy-egy pont járt mindkét csapatnak.

Győrik Csaba szövetségi kapitány különösen a második szakasszal volt elégedett, mint elmondta, az ottani 629.2 kör „kitűnő eredmény.”

„Az aranycsata előtt a norvég csapat számított az esélyesnek, de Mészáros Eszterék ezzel nem törődve nagyon szép győzelmet arattak. Pár héttel a norvégiai Európa-bajnokság előtt önbizalom-növelő a mostani siker” – tette hozzá a szakember.

Kedden Mészáros a negyedik helyen végzett a női légpuskások versenyében.

Legfrissebb hírek

Puska, pisztoly és korong Eb: Jóna Bernadett 31. trapban

Egyéb egyéni
1 órája

Puska, pisztoly és korong Eb: továbbra is a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
Tegnap, 19:41

Puska, pisztoly és korong Eb: a mezőny második felében a magyarok trapban

Egyéb egyéni
2025.08.01. 17:51

Puska, pisztoly és korong Eb: a futócéllövő Tasi Tamás bronzérmes

Egyéb egyéni
2025.07.29. 15:57

Sportlövészet: Fábián arany-, Major ezüstérmes az Eb-n, 25 méter standard pisztolyban

Egyéb egyéni
2025.07.29. 13:46

Puska, pisztoly és korong Eb: Európa-csúccsal kezdett, majd negyedik lett a pisztolytrió

Egyéb egyéni
2025.07.28. 19:21

Sportlövészet: Major Veronika döntős, a női csapat bronzérmes az Eb-n

Egyéb egyéni
2025.07.27. 12:43

Sportlövészet: Péni István aranyérmes az Eb-n a férfi puska összetett számában

Egyéb egyéni
2025.07.26. 14:50
Ezek is érdekelhetik