Sportlövő Eb: két magyar arany a junior vegyes csapatok között

Vágólapra másolva!
2016.02.25. 22:03
A junior puskások és pisztolyosok vegyes csapatainak versengésében is magyar győzelem született csütörtökön a győri tízméteres sportlövő Európa-bajnokságon, amelyen Péni István és Major Veronika is a harmadik érmét nyerte.

A puskások között az olimpiai kvótás, szerdán egyéniben második, a junior férficsapattal pedig első Péni Hurai Viktóriával lőtt közösen, aki a nap folyamán kifejezetten gyengén teljesített az egyéni versenyében, csupán 54. helyen zárt.

A magyar szövetség tájékoztatása szerint a hivatalos számként ezen az Eb-n debütáló páros versengésben Péni a várt nagyszerű produkcióját hozta, ám Hurai is nagyon jól lőtt, lényegesen jobban, mint néhány órával korábban. Az 50 lövéses alapversenyt (a csapat mindkét tagjának 25-25 lövése) 518.6 körrel – a 19 csapatból – a második helyen zárták a magyarok, akik így biztosan jutottak a legjobb nyolc közé.

Ebben a speciális számban a nyolc között két négyes csoportra osztják a csapatokat, s a két kvartett győztesei vívják a döntőt. Péni és Hurai a négyesét imponáló teljesítménnyel nyerte meg.

A fináléba a másik ágról Svájc duója került be, és sokáig úgy tűnt, Christoph Dürr és Sarah Hornung megállítja a magyarok menetelését. A fináléban minden sorozat után pontot kap az a csapat, amelyik jobb eredményt ér el az adott körben, s a küzdelem az egyik fél ötödik pontjáig tart. Ebben a versengésben vezetett a svájci kettős már 4–2-re Péniék ellen, akik azonban jól bírták a feszültséget, és a következő három körben rendre ők értek el jobb eredményt, így végül 5–4-re nyertek.

A pisztolyosok hasonló számában a szerdán egyéniben ötödik – futócélban két bronzérmet nyerő – Major Veronika Agárdy Vilmossal alkotott párt, méghozzá eredményeset. A magyar duó a 14 kettőst felvonultató mezőnyben az alapversenyt 473 körrel a harmadik helyen zárta, így bejutott a nyolcas elődöntőbe. Ott aztán csoportjában a puskásokhoz hasonlóan sikerült az élen végeznie, így készülhetett a döntőre, melyben a lengyel kettős volt az ellenfél.

A Major, Agárdy páros a Péni, Hurai kettőshöz nagyon hasonló körülmények között lett Európa-bajnok: a pisztolyos döntőben a lengyelek remekül kezdtek, négy sorozat után már 3–1-re vezettek, azaz már nagyon közel voltak a diadalhoz. A fiatal magyar kettős azonban nem adta fel és végül 5–4-re győzni tudott.

A nap többi juniorszáma nem sikerült igazán kiemelkedően hazai szempontból: női puskában Horváth Lea 18. lett, míg Hurai – a várttól elmaradva – csak 54., Dénes Eszter 55., a csapat pedig 16. helyen zárt. A férfi pisztolyosoknál Hegedűs András 37., Agárdy 38., Borbély Levente pedig 39. helyen végzett, a magyar trió 10. lett.

A magyar válogatott nyolc érmet szerzett a győri Eb első két napján. A vegyescsapatok sikereit megelőzően szerdán a junior férfi puskás csapat is győzött, Péni pedig egyéniben ezüstérmet szerzett, Major Veronika eredeti szakágában, futócélban egyéniben és csapatban is harmadik lett a 20+20-as számban, csütörtökön pedig a felnőtt férfi futócéllövők 40 vegyes versenyében Sike József nyert ezüstérmet, míg a csapat bronzot.

Pénteken már az olimpiai kvalifikáció szempontjából is izgalmas nap következik: az Eb harmadik versenynapján rendezik ugyanis a női puskások és a férfi pisztolyosok versenyét. Magyarországnak még egyik szakágban sincs riói kvótája.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik