Sportlövészet: Pekler Zalán bronzérmes lett Kairóban

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.12.03. 16:22
null
Pekler Zalán (Fotó: Földi Imre, 2021)
Pekler Zalán bronzérmes lett a puskások három testhelyzetű versenyszámában Kairóban, a sportlövők világkupadöntőjét tavaly felváltó Elnök-kupán.

 

A nyolcas döntőbe 588 körrel az ötödik helyen jutott be, ahol a szabályok szerint az első két helyen végző külön mérkőzést vívott az aranyéremért. Pekler Zalán a svájci Jan Lochbihlerrel 406.7 körrel holtversenyben a második-harmadik helyen végzett az 50 méteres számban, a szétlövés azonban a svájcinak kedvezett (10.4-9.9). Az aranymérkőzésen a cseh Petr Nymbursky 16–14-re jobbnak bizonyult Lochbihlernél – derül ki a Magyar Távirati Iroda tudósításából.

„Nagyon örülök a bronzéremnek. Rengeteget dolgoztam ezért, és a sok munka gyümölcse beérett – idézte Pekler Zalánt a hazai szövetség közleménye. – A 2022-es év nagyon jól sikerült számomra az 50 méteres versenyszámokban, az Elnök-kupa mellett két világkupaversenyen is dobogóra tudtam állni. Itt, Kairóban most nagyon picin múlott, hogy nem jutottam el az aranymérkőzésig. A szétlövésben a szerencse nem állt mellém, de emiatt sem tudok búslakodni, az érem kárpótol mindenért.”

Major Veronika pisztolyban negyedik lett 12 találattal. Az alapversenyből 587 körös teljesítménnyel másodikként jutott a nyolcas döntőbe, ahol a versenyzők két négyes csoportban folytatták. Az első két-két helyezett került az érmek sorsáról döntő utolsó szakaszba. Major a saját négyes csoportjában második lett. A 13 találatos szingapúri Hsziu Hung Teh mögött hármas holtverseny alakult ki az osztrák Sylvia Steiner, a thaiföldi Tanyaporn Prucksakorn és a magyar versenyző között, a szétlövés pedig Majornak sikerült a legjobban: az ötlövéses sorozatban négy találatot ért el, míg két ellenfele csak hármat-hármat.

A 25 méteres szám éremcsatája során a német Doreen Vennekamp volt a legjobb 31 találattal, így az ő nyakába akasztották az aranyérmet, a francia Camille Jedrzejewski végzett a második helyen 27, míg Hsziu a harmadikon 18 találattal.

A magyar küldöttség két bronzéremmel zárta az Elnök-kupát, Pekler előtt, pénteken Péni István végzett harmadikként légpuskában.

Az Elnök-kupán az olimpiai egyéni számok szerepelnek, és minden győztes 15 ezer eurót kap, illetve az év sportlövőjének járó elismerést is elnyeri. Világranglistás helyezése alapján öt magyar vett részt a 792 ezer euró (322 millió forint) összdíjazású viadalon.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik