VÉGE! A Ferencváros teljesen megérdemelten, 3–1-re nyert a Celtic otthonában és győzelemmel kezdte az Európa-liga ligaszakaszát. Köszönjük a figyelmüket!
90'
Minimum három perc hosszabbítással zárul a mérkőzés.
88'
Osváth lökte ki a pályáról Tunektit, sárga lap.
86'
Levi szeretett volna büntetőt, de műesésért ő kapott sárga lapot.
85'
Lisztes 16 méterről lőtt a kapura, a labda a bal alsó sarok mellé szállt.
82'
Közben a hazai nézők tömött sorokban hagyják el a lelátót.
81'
Cserélt a Ferencváros. Gómez egy kisebb sérülés miatt nem folytatta a játékot, Zohore érkezett a helyére.
80'
Cseréltek a hazaiak. Donovan helyére Ralston állt be.
77'
Egy testcsel után Osváth lőtte el a labdát 13 méterről, Sinisalo védett.
73'
Ezt megúszta a Ferencváros. Varga Ádám rosszul kipasszolt labdája Nygren elé került. A svéd egyből kapura emelt 27 méterről, a labda a léc fölé szállt.
72'
Tunekti kicselezte Osváthot majd 14 méterről kapura lőtt, Varga Ádám védett.
71'
Cserélt a Ferencváros. Bagi helyére Lisztes állt be.
69'
Högh passza után Nygren Arzanit próbálta másolni, de lövése 19 méterről a kapu mellé tekeredett.
66'
Cserélt a Celtic is. A gólszerző Baur helyére McCowan érkezett.
66'
Yusuf helyére Levi érkezett.
66'
Kettőt cserélt a Ferencváros. Arzani helyére O'Dowda állt be.
61'
57'
Forrest helyére Tunekti állt be.
57'
Kettőt cserélt a Celtic. Hassan helyére Nygren érkezett.
55'
Daniel Arzani 2018 augusztusa és 2020 júniusa között a Celtic csapatában szerepelt a Manchester City kölcsönjátékosaként. Ebben a két idényben azonban mindössze 28 perc játékidő jutott neki.
52'
Forrest forgolódott a tizenhatos előterében majd 18 méterről a kapu fölé lőtt.
47'
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! MEKKORA LÖVÉS!! KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS! Yusuf indította Arzanit a bal szélen, majd Arzani betört a tizenhatos előterébe és 17 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba. 1–3!
46'
A hazaiaknál Sörensen helyére Högh érkezett.
46'
A Ferencvárosnál Nagy Olivér helyére Osváth Attila állt be.
46'
Folyatódott a mérkőzés. Mindkét csapat cserélt a szünetben.
Vége az első félidőnek! Előnyben a Ferencváros Skóciában!
45+1'
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! ISMÉT VEZET A FERENCVÁROS! Yusuf cselezte ki a jobb szélen Tierneyt, majd Zachariassenhez passzolt, aki négy méterről szép mozdulattal, sarokkal lőtt a kapu közepébe. 1–2!
45'
45'
Mindössze egy perc a hosszabbítás az első félidő végén.
44'
GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A CELTIC! A pálya bal oldalán járatta a labdát a hazai csapat majd Tierney indult be üresbe. Tierney az alapvonal közeléből centerezett Baurhoz, aki 9 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1–1!
43'
Egy labdaszerzés után kontrázott a Celtic. Durán az akció végén 22 méterről tűzte kapura a labdát, Varga Ádám védett.
40'
36'
A Bajnokok Ligája selejtezőjében 2020 nyarán találkoztak a felek, akkor a koronavírus-járvány miatt egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutás. A Ferencváros nagy bravúrt végrehajtva 2–1-es győzelmet aratott Skóciában.
32'
Hassan passza után McGregor lövése megpattant Arzanin, a labda centikkel kerülte el a kapu bal oldalát. Varga Ádám már verve volt, de ezt most megúszta az FTC.
30'
Mekkora helyzet volt! Yusuf beadása megint hajszálpontos volt, a kapu előtt Raemaekers és Gómez is érkezett, de egyikük sem tudta a kapuba kotorni a labdát.
27'
Fotó: Getty Images
23'
Kontrázott a Ferencváros. Yusuf vezette fel a labdát majd balra passzolt az üresen helyezkedő Arzanihoz, aki egy csel után a rövid alsó sarokba próbált lőni, Sinisalo védett.
21'
Fotó: Getty Images
20'
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS!!! Zachariassen passza után Yusuf jobbról tört be a tizenhatos sarkához, ahonnan el is lőtte a labdát. A lövésbe a tisztázni próbáló Scales még beleért, de a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. ÖNGÓL, 0–1!
18'
Ferencvárosi lehetőség! Yusuf beadása után Zachariassen nyolc méterről csúsztatott a kapu fölé.
13'
Forrest könnyed csellel tört be a 16-oson belülre majd éles szögből lőtte el a labdát, Varga Ádám védett.
11'
Fotó: Getty Images
8'
Forrest balról passzolta középre a labdát, a rövid saroknál érkező Durán hat méterről a kapu mellé perdített.
6'
Arzani passza után Cadu külsővel lőtte el a labdát, amely végül a pályáról sem kanyarodott ki. Ezután Zachariassen próbálkozott beadással, de a hazai védelem tisztázott.
4'
Tierney fűzte át Raemaekerst majd Forrest lövését blokkolta Yusuf.
3'
Beszorul a Ferencváros, harmadik szögletét végezheti el a Celtic.
1'
Rögtön támadásba lendültek a hazaiak, Tierney lövése Nagy Olivér lábáról vágódott szögletre.
1'
A két zöld-fehér csapat közül a Celtic játszik ma a saját színeiben, a Ferencváros feketében szerepel.
1'
Elkezdődött a mérkőzés, a Celtic indította útjára a labdát.
A 2021–2022-es idény után újra összecsap az Európa-ligában a Celtic és a Ferencváros. A helyszín ma este a glasgow-i Celtic Park. Tartsanak velünk!
ÖSSZEFOGLALÓ, FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
VÉGE! A Ferencváros teljesen megérdemelten, 3–1-re nyert a Celtic otthonában és győzelemmel kezdte az Európa-liga ligaszakaszát. Köszönjük a figyelmüket!
Minimum három perc hosszabbítással zárul a mérkőzés.
Osváth lökte ki a pályáról Tunektit, sárga lap.
Levi szeretett volna büntetőt, de műesésért ő kapott sárga lapot.
Lisztes 16 méterről lőtt a kapura, a labda a bal alsó sarok mellé szállt.
Közben a hazai nézők tömött sorokban hagyják el a lelátót.
Cserélt a Ferencváros. Gómez egy kisebb sérülés miatt nem folytatta a játékot, Zohore érkezett a helyére.
Cseréltek a hazaiak. Donovan helyére Ralston állt be.
Egy testcsel után Osváth lőtte el a labdát 13 méterről, Sinisalo védett.
Ezt megúszta a Ferencváros. Varga Ádám rosszul kipasszolt labdája Nygren elé került. A svéd egyből kapura emelt 27 méterről, a labda a léc fölé szállt.
Tunekti kicselezte Osváthot majd 14 méterről kapura lőtt, Varga Ádám védett.
Cserélt a Ferencváros. Bagi helyére Lisztes állt be.
Högh passza után Nygren Arzanit próbálta másolni, de lövése 19 méterről a kapu mellé tekeredett.
Cserélt a Celtic is. A gólszerző Baur helyére McCowan érkezett.
Yusuf helyére Levi érkezett.
Kettőt cserélt a Ferencváros. Arzani helyére O'Dowda állt be.
Forrest helyére Tunekti állt be.
Kettőt cserélt a Celtic. Hassan helyére Nygren érkezett.
Daniel Arzani 2018 augusztusa és 2020 júniusa között a Celtic csapatában szerepelt a Manchester City kölcsönjátékosaként. Ebben a két idényben azonban mindössze 28 perc játékidő jutott neki.
Forrest forgolódott a tizenhatos előterében majd 18 méterről a kapu fölé lőtt.
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! MEKKORA LÖVÉS!! KETTŐVEL VEZET A FERENCVÁROS! Yusuf indította Arzanit a bal szélen, majd Arzani betört a tizenhatos előterébe és 17 méterről hatalmas gólt lőtt a bal felső sarokba. 1–3!
A hazaiaknál Sörensen helyére Högh érkezett.
A Ferencvárosnál Nagy Olivér helyére Osváth Attila állt be.
Folyatódott a mérkőzés. Mindkét csapat cserélt a szünetben.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
Vége az első félidőnek! Előnyben a Ferencváros Skóciában!
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! ISMÉT VEZET A FERENCVÁROS! Yusuf cselezte ki a jobb szélen Tierneyt, majd Zachariassenhez passzolt, aki négy méterről szép mozdulattal, sarokkal lőtt a kapu közepébe. 1–2!
Mindössze egy perc a hosszabbítás az első félidő végén.
GÓÓÓÓL! EGYENLÍTETT A CELTIC! A pálya bal oldalán járatta a labdát a hazai csapat majd Tierney indult be üresbe. Tierney az alapvonal közeléből centerezett Baurhoz, aki 9 méterről a kapu bal oldalába lőtt. 1–1!
Egy labdaszerzés után kontrázott a Celtic. Durán az akció végén 22 méterről tűzte kapura a labdát, Varga Ádám védett.
A Bajnokok Ligája selejtezőjében 2020 nyarán találkoztak a felek, akkor a koronavírus-járvány miatt egy mérkőzésen dőlt el a továbbjutás. A Ferencváros nagy bravúrt végrehajtva 2–1-es győzelmet aratott Skóciában.
Hassan passza után McGregor lövése megpattant Arzanin, a labda centikkel kerülte el a kapu bal oldalát. Varga Ádám már verve volt, de ezt most megúszta az FTC.
Mekkora helyzet volt! Yusuf beadása megint hajszálpontos volt, a kapu előtt Raemaekers és Gómez is érkezett, de egyikük sem tudta a kapuba kotorni a labdát.
Kontrázott a Ferencváros. Yusuf vezette fel a labdát majd balra passzolt az üresen helyezkedő Arzanihoz, aki egy csel után a rövid alsó sarokba próbált lőni, Sinisalo védett.
GÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓÓL! VEZET A FERENCVÁROS!!! Zachariassen passza után Yusuf jobbról tört be a tizenhatos sarkához, ahonnan el is lőtte a labdát. A lövésbe a tisztázni próbáló Scales még beleért, de a labda a jobb alsó sarokban kötött ki. ÖNGÓL, 0–1!
Ferencvárosi lehetőség! Yusuf beadása után Zachariassen nyolc méterről csúsztatott a kapu fölé.
Forrest könnyed csellel tört be a 16-oson belülre majd éles szögből lőtte el a labdát, Varga Ádám védett.
Forrest balról passzolta középre a labdát, a rövid saroknál érkező Durán hat méterről a kapu mellé perdített.
Arzani passza után Cadu külsővel lőtte el a labdát, amely végül a pályáról sem kanyarodott ki. Ezután Zachariassen próbálkozott beadással, de a hazai védelem tisztázott.
Tierney fűzte át Raemaekerst majd Forrest lövését blokkolta Yusuf.
Beszorul a Ferencváros, harmadik szögletét végezheti el a Celtic.
Rögtön támadásba lendültek a hazaiak, Tierney lövése Nagy Olivér lábáról vágódott szögletre.
A két zöld-fehér csapat közül a Celtic játszik ma a saját színeiben, a Ferencváros feketében szerepel.
Elkezdődött a mérkőzés, a Celtic indította útjára a labdát.
A 2021–2022-es idény után újra összecsap az Európa-ligában a Celtic és a Ferencváros. A helyszín ma este a glasgow-i Celtic Park. Tartsanak velünk!
Köszöntjük Önöket!