NSO/MTI 2019.01.29 17:51 Frissítve: 2019.01.29 18:33

Sportdiplomácia: Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadó lett

Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadóként dolgozik mostantól a Külkereskedelmi és Külügyminisztériumban – jelentette be Szijjártó Péter azon az aláírási ünnepségen, amelyen a Testnevelési Egyetem rektorával, Mocsai Lajossal írt alá együttműködési megállapodást minisztériuma nevében.

Gyurta Dániel miniszteri főtanácsadóként dolgozik mostantól (Fotó: Tumbász Hédi)

 

A külügyminiszter a sportnak a diplomáciában és az országok közötti nemzetközi gazdasági versenyben játszott szerepét méltatta, világszerte keresett terméknek nevezve például a Testnevelési Egyetem képzéseit. Szijjártó beszélt a KKM új, sportdiplomáciai főosztályáról, a közelmúlt és a közeljövő hazai rendezésű világversenyeiről, és kitért arra is, hogy a napokban lett az általa vezetett minisztérium munkatársa a volt olimpiai bajnok úszó, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja, Gyurta Dániel, aki miniszteri főtanácsadóként erősíti mostantól a magyar (sport)diplomáciát.

„A világ országai között versenyhelyzet van, amelyben az érdekérvényesítésben is új eszközöket kell bevetni, új erőforrásokat kell használni” – emelte ki Szijjártó Péter. Hangsúlyozta, Puskás Ferenc mellett Görbicz Anita, Hosszú Katinka, vagy a Liu testvérek neve a világ minden pontján ismerősen cseng, ezt a tőkét pedig a külügyminisztériumnak is ki kell használnia.

„Sportnemzet a magyar, amit jól mutat, hogy az elmúlt két évben 225 jelentős nemzetközi sportesemény volt Magyarországon, idén pedig négy olimpiai sportág világbajnokságát rendezzük meg” – jelentette ki a miniszter.

„A magyarok világraszóló sporteredményeiben nagy szerepe van a világszínvonalú tudományos háttérnek, az oktatási és képzési rendszernek, amelyet Magyarország a Testnevelési Egyetemnek köszönhet” – mondta.

Elhangzott, a külképviseletek aktívabban népszerűsítik majd a TE oktatási és tudományos tevékenységét, illetve a Testnevelési Egyetem egyre több ösztöndíjas külföldi hallgatót szeretne felvenni.

Mocsai Lajos, az egyetem rektora és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az együttműködési megállapodás aláírása után (Fotó: MTI/Mohai Balázs)

Mocsai Lajos, a TE rektora kiemelte, a cél az, hogy elméletben és gyakorlatban is támogassák egymást a nemzetközi diplomáciában.

„Történelmi lehetőséget kaptunk a sorstól, hogy a miniszter úrral együtt tudtunk aláírni egy ilyen megállapodást” – mondta a TE vezetője.

Hozzátette, az együttműködéshez az egyetem az évtizedek alatt felhalmozódott tapasztalatot, az oktatói kar tudását tudja a külügyminisztérium rendelkezésére bocsátani.

„Mióta a TE 2015-ben ismét önálló lett, ismét elkezdődött az egyetem nemzetközi kapcsolatainak újraépítése. Ezen a területen is szeretnénk előrelépni” – mondta Mocsai Lajos.

 

2022.10.02 00:49:27

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

A Ferencváros korábbi középpályása, a népszerű Dodó szeptember 11-én múlt a 60 éves.

2022.10.01 23:40:26

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

NS-VÉLEMÉNY. Erős Tibor minden idők legjobb magyar Spartathlon-időeredményével ért célba!

2022.09.30 23:51:33

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

ALAPVONAL. Mindez hungarikumhoz méltó szereplés, a dicső múltra emlékeztet, ami önmagában is megsüvegelendő. Az eredményeken túlra tekintve meg aztán különösen, hiszen, úgymond, nincs béke az olajfák alatt, a háttér finoman szólva is ingatag – és nem a versenyzők billentgetik az alapokat.

2022.09.23 16:45:50

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Megműtötték a világ- és Európa-bajnok vízilabdázót. (x)

pr
2022.09.29 16:16:38

Egyéb egyéni nemzetisport.hu

Tudjuk egyáltalán, ki volt Pósta Sándor? Hogy ki volt az a bajnok(nő), aki dalt írt Szécsi Pálnak?