Sportállamtitkárság: folytatnák a TAO-rendszert; Baji Balázs irányítja a versenysport panelt

Vágólapra másolva!
2022.08.04. 21:39
null
Schmidt Ádám (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Megkezdődött a tervezett új programok előkészítése a sportállamtitkárságon, felálltak az ezzel kapcsolatos munkacsoportok – tájékoztatott Schmidt Ádám, a két hónapja kinevezett sportért felelős államtitkár.

 

Az M1 aktuális csatornának adott csütörtöki interjújában a politikus kiemelte, hogy ahogy ígérték, minden sportirányításban releváns szereplőt, így a Magyar Olimpiai Bizottságot is bevonták a munkába.

Az első folyamatokat ismertetve az államtitkár elmondta, hogy a megtörtént az átadás-átvétel a hazai rendezésű nemzetközi sporteseményeként felelős, s a Miniszterelnökségtől átkerült Nemzeti Sportügynökség kapcsán, illetve személyzeti és strukturális átalakításokat is végeznek. Kifejtette, hogy szeretnék csökkenteni a bürokráciát és növelni a hatékonyságot, ennek érdekében a korábbi két helyettes államtitkár helyett ebben a ciklusban csak egy lesz Schmidt Gábor személyében.

„Létre akarunk hozni egy olyan állami tulajdonú háttérintézményt, amely érdemben tudja segíteni az államtitkárság munkáját. Szeretném, ha a rendszer idén december 31-ig elnyerné végleges formáját” – fogalmazott Schmidt Ádám.

Ebben a háttérintézményben különböző panelek tevékenykednek majd: a versenysport és sportszakmai divíziót a korábbi kiváló atléta, Baji Balázs vezeti, a már megépült sportlétesítmények üzemeltetéséért felelős divíziót Kovács Norbert, a hazai rendezésű nemzetközi sportesemények divíziót pedig Berényi Péter fogja irányítani.

A sportállamtitkár szerint a sportélet szervezésében nem jelent változást, hogy az államtitkárság a Honvédelmi Minisztériumhoz került. Szerinte pozitív, hogy Szalay-Bobrovniczky Kristóf személyében olyan miniszter alá tartoznak, aki amellett, hogy rendkívüli önállóságot biztosít a számukra, nyitott és érdeklődik a sport iránt.

A közeljövő versenyeiről szólva Schmidt Ádám azt mondta, hogy ősszel ismét megrendezik a Dunai Regatta evezősversenyt, jövőre pedig a szabadtéri atlétikai világbajnokság mellett karate vb-nek is otthont ad Magyarország, amely 2024-ben női kézilabda Európa-bajnokság és sakkolimpia házigazdája lesz.

A 2024-es párizsi olimpiával kapcsolatban a politikus azt mondta: feladatuk, hogy segítsék a már eddig is kiemelkedően teljesítő sportágakat, minden feltételt biztosítsanak a sikeres felkészüléshez, de szeretnék a kisebb, feltörekvő olimpiai sportágakat is segíteni.

Az interjúban szóba került a TAO-rendszer is, amelynek engedélye 2023. június 30-án lejár. Ezzel kapcsolatban Schmidt Ádám úgy fogalmazott: ez egy Európai Unió által jóváhagyott program, amelyet szeretnének meghosszabbítani, s már el is készítették a kormány-előterjesztést. Ezt reményeik szerint augusztus végén, szeptember elején megtárgyalják, és hangsúlyozta, hogy ebben a kérdésben is folyamatosak az egyeztetések az érintett hat látványcsoportsportág vezetőivel

A sportállamtitkár arról is beszélt, hogy a versenysport fejlesztése mellett újra szeretnék szervezni az edzői és a versenyzői támogatási rendszert, a szakembereknek vonzó életpálya-modellt akarnak nyújtani. A sportnemzetből sportoló nemzet szlogen mentén élethosszig tartó lehetőségeket szeretnének biztosítani a mozgásra, és ezen belül szeretnék újraszervezni az egyetemi sportot.

A sportlétesítmények kapcsán Schmidt Ádám szerint a következő években az üzemeltetésen lesz a hangsúly, szeretnék, ha ezek a létesítmények a lakosság számára is elérhetőek lennének, megtelnének élettel és megfelelő lenne a kihasználtságuk.

Schmidt Gábor sportért felelős helyettes államtitkárról a politikus úgy nyilatkozott: teljes a bizalma iránta, több mint egy évtizede ismeri, szerinte az elmúlt években fantasztikus, példaértékű teljesítményt nyújtott a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnökeként, mostanáig pedig a Magyar Olimpiai Bizottság alelnöke is volt.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik