Rg: parádézott az együttes kéziszercsapat, az oroszokat is meg tudta szorítani

Vágólapra másolva!
2011.04.18. 19:50
null
A magyar csapat labdagyakorlatának kezdő póza (Fotó: kalamatacup.gr)
A Buda Julianna, Hauser Judith, Katona Barbara, Kohlhoffer Fanni, Topic Daria alkotta felnőtt kéziszercsapat ismét bravúrosan szerepelt, a görögországi Kalamatában megrendezett világkupán összetettben a 6. helyen végzett, míg a szerenkénti fináléban labdával hatodik, szalag-karikával az előkelő 5. helyen zárt.

Görögországban már a selejtező is remekül sikerült, a 2 karikás, 3 szalagos gyakorlattal az 5. helyen az oroszokat megelőzve kerültek döntőbe Hauserék, 5 labdával pedig végül visszalépés miatt lettek finalisták.

Ez alapján az összetettben a hatodik helyet szerezték meg (50.025 pont), mindössze két tizeddel maradtak le az orosz csapat mögött (ez önmagában hatalmas fegyvertény), és megelőzték az azeri, az ukrán és a görög válogatottat is. A szerenkénti döntőkben karika-szalaggal megőrizték az 5. helyet (24.950 pont), míg labdával hatodikok (24.750 pont) lettek. Egyéniben Forray Fanni a 31., Horváth Csinszka pedig a 32. pozícióban zárta a világkupaversenyt.

„Egyszerűen bravúros a csapat teljesítménye, mind az összetett, mind a szerenkénti eredményeket tekintve. Az, hogy összetettben az oroszoktól két tizeddel maradtunk le, világraszóló eredmény. Nagyon boldog vagyok, mert a juniorcsapatunk is parádézott, ők megnyerték a pozsonyi nemzetközi versenyt” – nyilatkozta Sinkó Andrea szövetségi kapitány.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik