Rg Eb: Pigniczki összesítésben a kilencedik helyen áll

MTI/R. P.MTI/R. P.
Vágólapra másolva!
2021.06.10. 21:56
null
Pigniczki Fanninak ezen az Eb-n nyílik utoljára esélye kvótát szerezni a tokiói olimpiára (Fotó: Földi Imre, archív)
Pigniczki Fanni karikával a 10., labdával a 12. lett a selejtezőben a ritmikus gimnasztikázók bulgáriai Európa-bajnokságán, Várnában, ezzel az összesített rangsorban a kilencedik helyen áll.

 

Előbbi szerrel 23.900 pontot kapott a gyakorlatára, és mivel a döntőben nyolcan szerepelhetnek, ő a második tartalék. Labdával bemutatott produkciója 24,250 pontot ért. Wiesner Hanna karikával (21.150) 29., labdával (21.800) 27. lett.

Az összesített rangsorban Pigniczki 48.150 ponttal áll a kilencedik helyen, míg Wiesner 42.950-nel a 26. pozíciót foglalja el – a magyar szövetség tájékoztatása szerint.

Pénteken buzogánnyal és szalaggal versenyeznek a résztvevők, majd szombaton következik az egyéni összetett döntő, illetve az együttes kéziszercsapat selejtezője, vasárnap pedig a szerenkénti döntőket, valamint az együttes kéziszercsapat fináléját bonyolítják le.

Pigniczki Fanninak ezen az Eb-n nyílik utoljára esélye kvótát szerezni az idén nyárra halasztott tokiói olimpiára. A kvalifikáció szempontjából az egyéni összetett verseny 24-es döntője számít, ahova a csütörtöki és a pénteki selejtezők eredménye alapján lehet bejutni, minden országnak legfeljebb két versenyzővel. A rangsorból kikerülnek a már kvótát szerzett országok sportolói, és így talál gazdára az egyetlen olimpiai indulási jog, amit a legjobban szereplő, kvalifikációval még nem rendelkező ország sportolója kap.

„A mai napon egyáltalán nem figyeltem a pontszámokra, csak a gyakorlatokra. Összességében mindkettő jól sikerült, bár a karikagyakorlatban voltak kisebb hibák, az egyik nagy értékű elemet nem sikerült tökéletesen megcsinálni. Az eddigiekből kiindulva izgalom ugyan volt bennem, de sikerült ezeket félretenni és csak a feladatomra koncentrálni” – idézte Pigniczkit a szövetség közleménye.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik