Öttusa-vk: ismerkedés az új lebonyolítással Kairóban

Vágólapra másolva!
2022.03.21. 13:38
null
Az elutazás előtt Martinek János elmondta, a budapesti fedett pályás viadal volt a válogató a világkupákra (Fotó: Tumbász Hédi)
Az idény első világkupaversenyét rendezik meg az öttusázóknak keddtől Kairóban, ezen a magyar versenyzők elsődleges célja a tapasztalatszerzés, az új versenyzési forma gyakorlása.

 

Az elutazás előtt Martinek János, a férfiak szövetségi kapitánya az MTI-nek elmondta, hogy a budapesti fedett pályás viadal volt a válogató a világkupákra. Mivel februárban az ezüstérmes Marosi Ádám szerepelt a legjobban a hazaiak közül, választhatott, hogy indul-e az idénynyitó vk-n.

„Bár Ádámot jó emlékek kötik az egyiptomi fővároshoz, mivel tavaly ott lett ismét egyéni világbajnok, korábban pedig világkupát is nyert Kairóban, mégis kihagyja a versenyt. A sorrendben őt követő, itthon bronzérmes Kardos Bence a fedett pályás verseny óta szinte végig beteg volt, csak nemrégen kezdett el edzeni, ő ezért marad itthon” – mondta a szakvezető, aki így a Bőhm Csaba, Szép Balázs, Regős Gergely, Bereczki Richárd négyest indítja.

A világkupákat idén már az új szabályokkal kell megrendezni, így a kapitány szerint a legfőbb cél az, hogy a versenyzők megismerjék az új formát, alkalmazkodjanak a körülményekhez.

Kállai Ákos, a nők szakvezetője a tavalyi eredmények alapján Gulyás Michelle, Guzi Blanka és Simon Sarolta indulása mellett döntött, hozzájuk csatlakozik a fedett pályás versenyen nyújtott teljesítménye alapján Erdős Rita.

„Többször hangsúlyoztam, hogy ez az év a tapasztalatszerzés éve. A versenyforma mindenki számára ismeretlen, igyekszünk minél több tapasztalatot begyűjteni az olimpiai kvalifikációs időszak előtt. Szeretném, ha minden versenyzőnk kihozná a maximumot magából, minél többen bejutnának a döntőbe, hiszen odáig eljutva, a fináléban lehet a legtöbb tapasztalatra szert tenni” – mondta Kállai Ákos.

Az új rendszerben a selejtező után körvívást rendeznek, annak az eredményét továbbviszik a versenyzők az elődöntőbe, illetve a továbbjutók a döntőbe is. A versenyek érdemi részét csoportokban, az elképzelések szerint kilencvenperces blokkokban bonyolítják. A vk kedden kezdődik, a férfi és női döntőre azonban csak szombaton kerül sor, vasárnap pedig vegyes váltóval zárul a viadal.

A vk-sorozat a kairói nyitány után Budapesten folytatódik április-május fordulóján, majd a bulgáriai Albena lesz a helyszín május közepén, végül júniusban következik a negyedik állomás Ankarában, és két héttel később ott lesz a vk-döntő is.

(MTI)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik