Öttusa-vb: nyolcadik a Gyurka, Regős férfi váltó

MTI, V. Á.MTI, V. Á.
2022.07.24. 20:06
null
Regős Gergelyék a nyolcadik helyen végeztek (Fotó: Földi Imre)
A nyolcadik helyen végzett a Gyurka Márk Manó, Regős Gergely páros a férfiak váltóversenyében az alexandriai öttusa-világbajnokságon – írja az MTI.


Az egyiptomi vb első napján 13 kettős versenyzett az érmekért.

A világverseny eredményközlője szerint a magyarok a délelőtti körvívásban 22 győzelmet arattak, ezzel a hatodik helyen álltak. A délutáni program az új lebonyolításnak megfelelően feszes menetrend szerint, rövid szünetekkel zajlott le. A lovaspályán egy verőhibával, de szintidőn belül ment végig a magyar duó, ami hét pont levonással járt a lehetséges 300-ból, s összesítésben nyolcadik pozíciót ért.

A bónuszvívásban a mieink nem szereztek pontot, a 2x100 méteres úszásban pedig 1:55.28 perces eredménnyel a 10. helyen zártak, és összesítésben is visszacsúsztak.

A kombinált számban – amelyben a váltótagoknak egyenként két lövősorozattal megszakítva 3x600 métert kellett futniuk – 12:18.70 perces eredménnyel ötödikként végeztek, ezzel előre tudtak lépni.

A dobogóra a dél-koreai, a házigazda egyiptomi és a cseh csapat állhatott fel.

Hétfőn a női váltók versenyét rendezik.

ÖTTUSA, VILÁGBAJNOKSÁG (ALEXANDRIA)
FÉRFI VÁLTÓ

1. Dzsun Dzsin Hva, Dzsun Vung Te (Dél-Korea) 1427 pont
2. Eszlam Hamad, Ahmed Hamed (Egyiptom) 1419 pont
3. Matous Tuma, Filip Houska (Csehország) 1408 pont

8. Gyurka Márk Manó, Regős Gergely 1389 pont

Legfrissebb hírek

Öttusa: Guzi Blanka bejutott a döntőbe a budapesti versenyen

Egyéb egyéni
9 órája

Öttusa: világcsúcskísérlet és magyar remények a BOK-csarnokban

Egyéb egyéni
Tegnap, 21:42

Öttusa-vk: öt magyar női továbbjutó a nyolc indulóból

Egyéb egyéni
2026.06.09. 20:32

Budapest lesz a nemzetközi öttusa egyik legfontosabb helyszíne – videó

Egyéb egyéni
2026.06.08. 19:40

Öttusa-vk: sérüléséből felépülve lépésről lépésre tervez Szép Balázs

Egyéb egyéni
2026.06.08. 16:34

Gulyás Michelle nem indul a budapesti világkupaversenyeken

Egyéb egyéni
2026.06.06. 13:41

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
2026.05.24. 10:17

Gyász: elhunyt Bretz Gyula, a Magyar Öttusaszövetség egykori elnöke

Egyéb egyéni
2026.05.22. 18:41
Ezek is érdekelhetik