Öttusa-vb: Alekszejev Tamara hősiesen küzdött – jéggel, sörrel

LIPICZKY ÁGNES, PIRCS ANIKÓLIPICZKY ÁGNES, PIRCS ANIKÓ
Vágólapra másolva!
2019.09.04. 20:20
Három magyar versenyző, Kovács Sarolta, Alekszejev Tamara és Gulyás Michelle is ott lesz a nők pénteki döntőjében – egyetlen búcsúzónk volt, Guzi Blanka, aki az A-csoport 20. helyét szerezte meg.
Alekszejev Tamara hősiesen küzdött – jéggel, sörrel. GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)
Alekszejev Tamara hősiesen küzdött – jéggel, sörrel. GALÉRIÁNK MEGTEKINTÉSÉHEZ KATTINTSON A KÉPRE! (Fotó: Tumbász Hédi)

 

Törötten töretlenül
– Hősies küzdelmet folytatott a páston.
Egy kicsit az volt, mert fájt a kezem rendesen, de próbáltam nem mutatni – mondta a Nemzeti Sportnak Alekszejev Tamara. – Az első tusok azért mentek el, mert féltem a fájdalomtól, nem tudtam azt csinálni, amire képes vagyok, aztán szépen belelendültem.

– A világbajnokság előtt azt mondta: a sérülése miatt nem lesz önön teher.
– Nincs is. Egyáltalán nem gondoltam arra, hogy ez világbajnokság, csak az járt a fejemben, hogy a mostani szerény lehetőségeimmel a lehető legjobban megoldjam a feladatot. Vagyis, hogy meg tudjam csinálni azokat az akciókat, amelyeket most sérült kézzel képes vagyok megcsinálni. Ez sikerült is, és büszke vagyok rá, hogy a törött kezemmel én vívtam a legjobban a magyarok közül.

– A futásban azonban látszott, hogy elfáradt.
– Mert fizikailag sokat kivett belőlem ez a nap, és nem igazán készültünk arra, hogy homokon kell majd futni. Ez más technikát, rövidebb lépteket igényel, és kicsit erősebb vádlit.

– Visszatérve a kezére: hogyan regenerálja a döntőre?
– Jegelem, de nincs túl sok időm, mert csütörtökön a körvívással folytatódik a verseny. Viszont – és ezt lekopogom – minden nap egyre jobban vagyok.

És akkor jött az oroszok edzője, a nagyhangú, egyben nagy tekintélyű Alekszej Kaplanov és a vívóterem egyik sarkában megállította Alekszejev Tamarát. A székesfehérváriak versenyzője bekötött kézzel készülődött a vívásra, az orosz mester pedig mosolyogva kérdezgette, mi is történt pontosan az idei székesfehérvári világkupa győztesével. Hogy a július végén kéztörést szenvedő, a gipszet durván két hete elhagyó versenyző felé a puhatolózás baráti volt-e vagy éppen előzetesen keresett fogást tanítványainak a ravasz mester, azt nem tudni. De tény, ha a riválisok „szegett szárnyú” Alekszejevre számítottak a páston, akkor ezúttal nagyot tévedtek...

Mert kéztörés ide vagy oda, Alekszejev remekül tartotta magát. Úszásban 2:16 körüli időt ment, amit egészségesen is ritkán hoz, majd jött a vívás, amelyben néhány tapogatózó asszó és vereség után elkezdte a tusokat gyűjtögetni.

Na, ez az, ami egészségesen is nagyon fáj” – súgta a válogatott vívóedzője Magyari István, amikor Alekszejev párbajtőre „összecsattant” a francia Marie Oteiza fegyverével.

„Kemény vagy!” – kiáltotta rögtön párja, Kovács Sarolta, de a sisakot levéve látszott csapattársa arcán: ez a csata, ez a jó két óra a páston kőkemény küzdelem lesz számára. Alekszejev mindent kipróbált, hogy enyhítse a fájdalmat, jegelte az orvosa a kezét, és a Ludovika Aréna büféjének hűtőjéből is bekerült a pástra egy jó hideg dobozos sör, amely enyhítőnek bizonyult. És a hűvös kéz-hideg fej kombináció ezúttal 20 győzelmet hozott számára, vagyis a legjobb magyar eredményt jelentette a számára. De nem maradt el tőle az úszásban legjobb produkciót nyújtó Kovács Sarolta sem, aki ugyan olykor csóválta a fejét egy-két elhullajtott tus után, ám végül 19 győzelemmel zárt, és elégedetten készülődött a nap utolsó felvonására a laser-runra. Amelyben mindketten megszenvedtek a füves-homokos pályával, Kovács végül a 9., Alekszejev Tamara a 14. hellyel kvalifikálta magát a döntőbe. Amelyben ott lesz a fiatal Gulyás Michelle is, hiszen az A csoport 12. helye számára is döntős szereplést ért. Egyvalakitől kellett csak elköszönni: Guzi Blanka ezúttal nem tudta beverekedni magát a legjobbak közé.

VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST

Női selejtező. A-csoport: 1. Kate French (brit) 1041, 2. Nowacka (lengyel) 1030, 3. Asadauskaite (litván) 1029, ...12. Gulyás Michelle 1023, ...20. Guzi Blanka 985
B-csoport: 1. Anika Schleu (német) 1015, 2. Clouvel (francia) 1014, 3. Summers (brit) 1013, ...9. Kovács Sarolta 1010, ...14. Alekszejev Tamara 1005

Az eseményről a Nemzeti Sportot tudósítja: Lipiczky Ágnes, Pircs Anikó, Tumbász Hédi (fotó)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik